Térségünkben több településen – Dorogon, Esztergomban, Táton, Csolnokon, Tokodon, Sárisápon, Kesztölcön, Piliscséven és Bajóton – megemlékezést tartanak az 1848/49-es szabadságharc 176. évfordulója alkalmából. Cikkünkben kigyűjtöttük a helyszíneket és az időpontokat!

Dorogon március 15-én 10 órától a Petőfi téren tartanak megemlékezést, ahol ünnepi műsort adnak a Dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium diákjai, majd koszorúzás veszi kezdetét. Részletek>>

Esztergomban március 15-én 9 órától a Vármegyeháza dísztermében ünnepi műsort és beszédet tartanak, majd emlékmenet indul a Szentgyörgymezői ’48-as Honvédtemetőbe, ahol 10.30-tól ökumenikus áldás, valamint ünnepi műsor és koszorúzás veszi kezdetét. Részletek>>

Csolnokon március 15-én 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonást tartanak a Szent János parkban, majd ünnepi beszéd következik. Közreműködik: Benkő Péter és a zeneiskola növendékei. 17 órától moziklubot is szerveznek a Fódi János Művelődési Házban, ahol Sára Sándor 80 huszár című filmjét mutatják be. Részletek>>

Tokodon március 15-én 10 órakor a Petőfi Sándor Emlékszobornál rendeznek ünnepséget. A beszédek után a szobornál elhelyezik a koszorúkat. Közreműködik: Kék Nefelejcs Nótakör. Részletek>>

Sárisápon március 15-én 10 órakor a Szabadság téren tartanak megemlékezést. Az ünnepi műsor után a Sárisápi Bányász Közösségi Térben megnyitják a Varázserdő, csodaerdő című rajzkiállítást és díjazzák a legjobb alkotásokat. Részletek>>

Táton március 14-én 18 órakor a Hősök terén az általános iskola diákjai zenés irodalmi kortörténeti előadással várják az érdeklődőket. Közreműködik: Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Az ünnepi beszédet követően elhelyezik a koszorúkat. Részletek>>

Kesztölcön március 14-én 16.30-tól a művelődési házban ünnepi műsort adnak az általános iskola diákjai, majd a Szabadság téren elhelyezik a koszorúkat. Részletek>>

Piliscséven március 14-én 11 órakor az általános iskola dísztermébe várják a lakosokat a diákok megemlékező műsorára. Ezt követően a Hősi Emlékműnél koszorúkat helyeznek el. Részletek>>

Bajóton március 14-én 16 órakor a művelődési házban tartanak megemlékezést, melyben közreműködnek a helyi óvodások, iskolások és a Harmónia Kamarakórus. Az ünnepi műsor után a Hősök terén koszorúkat helyeznek el. Részletek>>

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.