A kamaszok is tudnak „meséül”: 710 alkotó nevezett a Richter TETT-mesepályázat harmadik évadára
Míg tavaly a kisebbek, idén a 11 és 14 éves életkor közöttiek bizonyultak a legtermékenyebbnek a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek 2023” elnevezésű mese- és történetíró pályázaton: ebből a korosztályból érkezett az alkotások csaknem fele. A győztes mesék szerzői – akik között akadt olyan, aki tavaly is első helyezést ért el – a Budapest Music Centerben vehették át jól megérdemelt jutalmaikat.
A Richter Gedeon Nyrt. által, A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) szakmai együttműködésével meghirdetett természettudományos mese- és történetíró pályázat kiírására nevezett 710 alkotó között több olyan is akad, akinek már tavaly is kiemelte a meséjét a zsűri. „Az idei, harmadik évadunkban megbizonyosodtunk arról, hogy nemcsak a kisgyerekek, de a kamaszok is otthon érzik magukat a mese birodalmában, beszélnek, írnak, olvasnak »meséül«” – fogalmazott Döbrentey Ildikó Magyar Örökség- és Prima Díjas író, a zsűri tagja, arra utalva, hogy az idei pályamunkák (618) közül a legtöbbet (274) a 11 és 14 év közöttiek küldték be. Hozzátette: a mese mindenre képes, még arra is, hogy elvezesse a diákokat a természettudományok megismeréséhez, kutatásához és továbbadásához.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Prof. Dr. Szántay Csaba, a pályázat zsűrijének tagja, a Richter Gedeon tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője. Szerinte a Richter TETT-mesepályázat egyedülálló és újszerű módon ad egy lehetséges választ arra a sokakat foglalkoztató problémára, hogy hogyan lehet fellobbantani a természettudományok iránti szeretet a fiatalokban: az önmegismerésen alapuló alkotói szenvedély felfedezésében és kibontakoztatásában természettudományos irodalmi művek megírásán keresztül.
Újszerű és eredeti témaválasztásokról, bátor kérdésfelvetésekről, humorról, ötletgazdagságról, lenyűgöző szövegalkotó és tudományos felkészültségről számolt be Bajzáth Mária zsűritag, Év Gyerekkönyve Díjas, Nők Lapja Irodalmi Díjas író, neveléstudományi bölcsész, pedagógus, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője, akinek saját bevallása szerint az idei pályaművek szerzői is számtalan katartikus pillanatot szereztek.
„Mesebeli számhoz értünk, harmadszor adjuk át a Richter TETT-mesepályázat legjobbjainak díjait, ráadásul egy mesebeli helyszínen, a magyar kultúrát immár több mint tíz éve szolgáló Budapest Music Centerben” – fogalmazott Holtzer Péter, az Sz2A elnöke, aki szerint az idei kiírás is bebizonyította: a természettudományos történetek túlmutatnak ugyan a királykisasszonyok, hercegek, boszorkányok és varázslók világán, ugyanakkor kellő bátorságot, ötletességet és szépirodalmi vénát feltételezve remekül meg is férnek benne.
Akárcsak a pályázat korábbi évadjaiban, az idén 12 díjat és 4 különdíjat, valamint az ezekhez tartozó értékes tárgyjutalmakat kiosztó zsűri a leginkább figyelemreméltónak talált 76 alkotás szerzőit azzal ismeri el, hogy a meséik megjelennek a TETT soron következő antológiájában. A TETT-közösség erejét mutatja, hogy az idén megjelenő könyvben 4 olyan szerző írása is megjelenik, akiknek alkotásai már az előző két alkalommal is szerepeltek a könyvben.
A RICHTER GEDEON NYRT.-RŐL
A régió vezető gyógyszercége magyarországi központú, magyar irányítású, magas hozzáadott értékre és nagyfokú innovativitásra épülő, specializált multinacionális vállalat. A minőségi szaktudás és az innovációs potenciál meglétére építő nagyfoglalkoztatóként a Richter a legjelentősebb hazai koncentrált tudáscentrum, amely – szinte egyedülálló módon – az innovációs lánc teljes spektrumában folyamatosan aktív és igen eredményes. A vállalat vertikálisan integrált módon gyógyszergyártással, kutatás-fejlesztéssel, kereskedelemmel, valamint marketinggel foglalkozik. A Richter az egészségügy és az oktatás elkötelezett támogatója. További információk a www.gedeonrichter.com weboldalon.
AZ SZ2A-RÓL
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány a tudományos oktatás fényes múltjához méltó platformként kívánja szolgálni pedagógusok, pedagógushallgatók, diákok, szülők, tanárképző egyetemek, és a szakembereket munkaadóként foglalkoztató szervezetek építő együttműködését a nehézségekkel küzdő oktatási rendszer támogatásában, s ennek jegyében kezdeményez és szervez programokat. Az Sz2A ösztönzi a tanárok, tanári pályára készülő hallgatók és diákok mentorálását; névadója, a fiatalon elhunyt kitűnő kémiatanár, Szabó Szabolcs kezdeményezését folytatva diákokat von be a kísérletezésbe a vidéki iskolákra fókuszáló Kémia MobilLabor, valamint a 2024-ben induló Fizika MobilLabor keretében; komplex természettudományos országos csapatversenyt, Vándorkupát szervez általános iskolák tanulói számára; segíti a természettudományokat oktatók napi munkáját a tanmenethez kapcsolódó, lektorált (videót, feladatlapot, animációt és más gyűjteményt tartalmazó) honlapcsaláddal; illetve a kémiatanárokat kéthetente kiküldött hírlevelével informálja.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ |
||
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
||
RICHTER GEDEON NYRT. Beke Zsuzsa PR és kormányzati kapcsolatok vezető Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36 1 431 4888 |
SZABÓ SZABOLCS ALAPÍTVÁNY Csák Csongor Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36 20 932 60 93 |
1. korcsoport |
|||
1. díj |
Tóth Áron Dániel (Kecskemét) Az utolsó tánc |
4. osztály |
Kecskeméti Református Általános Iskola |
2. díj |
Fésü Nándor (Balatonkenese) Bűntény a múzeumban |
3. osztály |
Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola |
3. díj |
Varga Bálint és Varga Zsombor (Budapest) A tájegységek vitája |
5. és 4. osztály |
Szent II. János Pál Iskolaközpont |
2. korcsoport |
|||
1. díj |
Krolikowski Lehoczky Lilian (Budapest) Mari, avagy a lac gallinecum |
8. osztály |
Szerb Antal Gimnázium |
2. díj |
Bartha Laura (Budapest) |
8. osztály |
Németh László Gimnázium |
2. díj |
Varga Villő Dorottya (Budapest) |
8. osztály |
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
3. díj |
Bukovszky Borbála (Szentpéter, Szlovákia) A lázadók diadala az elemek világán innen és túl |
8. osztály |
Kossányi József Alapiskola és Óvoda |
3. díj |
Tábori Kristóf (Tata) Egy atom naplója |
6. osztály |
Vaszary János Általános Iskola |
különdíjas |
Hadas Zsigmond és Hadas Vilmos (Bakonysárkány) Kívül tágasabb |
7. és 6. osztály |
Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola |
különdíjas |
Vidovics Dorina (Budapest) Az élet eleme |
7. osztály |
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium |
különdíjas |
Lasánszki Sára és Schmiege Bíborka (Bükkszentkereszt) Mészmese |
7. osztály |
Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola |
3. korcsoport |
|||
1. díj |
Szabó Dorottya (Budapest) Mese a félelemről és a szomorúságról |
11. osztály |
Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium |
2. díj |
Németh Réka (Budapest) (A) Dia Bétesz-Mellitusz rövid története |
11. osztály |
Karinthy Frigyes Gimnázium |
3. díj |
Horváth Zita Zsófia (Szekszárd) A tudós mágus |
10. osztály |
Szekszárdi Garay János Gimnázium |
3. díj |
Kovács Izabella Zsófia (Encs) Tanulni nem is olyan rossz |
11. osztály |
Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium |
különdíjas |
Kovács Eszter (Marosvásárhely, Románia) A Holdamtól a Holdig |
11. osztály |
Bolyai Farkas Elméleti Líceum |
Forrás: Richter Gedeon Nyrt.