Kórházi dolgozókat bántalmaztak a Vaszary Kolos Kórházban - FRISSÍTVE

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, rongálás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinek a letartóztatását, aki kórházi dolgozókat bántalmazott, illetve kórházi berendezést rongált.
Az indítvány alapján az Esztergomi Járásbíróság ülést tart, amelyen az elkövetőt meghallgatja, azt követően hozza meg döntését.
Az indítvány szerint a férfi 2024. április 6-án este az esztergomi kórház intenzív osztályára akart bemenni, azonban oda őt nem engedték be.
Emiatt a férfi a folyósón lévő ajtót nagy erővel rángatta, egy szekrényt felborított, egy cserepes virágot feldöntött, két széket kidobott az ablakon, egy másik széket és egy radiátort is megrongált. A rongálással okozott kár meghaladja az 50.000,- Ft-ot.
Az elkövető ezután lefelé indult a lépcsőn, ahol vele szemben felfelé közlekedő ápolót és beteghordót lerúgta a lépcsőn, őket tovább bántalmazta. A férfi egy orvost és a biztonsági őrt is ököllel arcon ütött.
A férfi a bántalmazással az ápolónak, és az orvosnak is nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott, a beteghordó eszméletét vesztette a bántalmazás miatt, illetve a biztonsági őr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A biztonsági őr gázsprayvel lefújta az elkövetőt, akit a helyszínre érkező rendőrjárőrök sokkolóeszköz és bilincs alkalmazásával fékeztek meg.
FRISS!
Az alább jelzett indítvány eredményes volt, mert az Esztergomi Járásbíróság a férfi letartóztatását egy hónapra a mai napon elrendelte. A végzést az ügyész tudomásul vette, az elkövető fellebbezést jelentett be.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség