A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szervezésében Esztergomban rendezték meg az első magyar-bajor testvértelepülési konferenciát, a tanácskozással egy időben a Szent Adalbert Központban kiállítás nyílt, ahol magyar és bajor települések mutatkoznak be.

Pintér Sándor belügyminiszter köszöntőjében elmondta, a rendszerváltás nagy lendületet adott a testvértelepülési kapcsolatok létesítésének és szólt arról is, hogy a konferenciára regisztrált 120 érdeklődő között a magyar-német kapcsolatok gondozásával foglalkozó szakmai szervezetek is megtalálhatók.
Felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a testvérvárosi kapcsolatok ápolásába vonják be a fiatalokat is, különös tekintettel a két tannyelvű iskolákra.

Navracsics Tibor, Magyarország közigazgatási és területfejlesztési minisztere kiemelte, hogy az önkormányzatok számára a testvérvárosi kapcsolatok fenntartása részben a mai napig az önazonosságon túl a kulturális hagyományok ápolását is jelenti. A politikus hozzátette, Európa nem kis mértékben ezekből a helyi közösségekből, a megtalált közös hagyományokból, kulturális örökségünk közös elemeiből épül fel. Erre olyan nagyobb kezdeményezések is épültek, mint az európai városok hálózata, vagy éppen az Erasmus diákcsereprogram, illetve az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat – ismertette.

A konferencián felszólalt Joachim Herrmann, a Bajor Szabadállam belügy-, sport és integrációs minisztere, aki emlékeztetett arra, hogy Európában közel 80 éve háború nélkül, 1990 óta pedig egy szabad közösségben, egy egyre jobban összenövő Európában élhetünk. „Ezt demokráciával, jogállammal, szabadsággal, szabad parlamenti választásokkal értük el, nem diktatórikus rendszerekkel jobb-, vagy baloldalról – mondta a miniszter. Hozzátette, a demokráciához tartozik, hogy különböző politikai pártok egymással vitázhatnak, de fel kell ismerni, hogy a jövő kulcsa a jó együttműködés, ezért is fontosak az Európa jövőjét alakító választások. Joachim Herrmann elmondta, 77 ezer magyar él Bajorországban és a legtöbben valóban jól érzik magukat itt, a tartományban mintegy 1500 céggel vannak intenzív üzleti kapcsolatai Magyarországgal.

A köszöntők után a hallgatóság szakmai fórumon vehetett részt, ahol több partnertelepülés számolt be kapcsolatainak alakulásáról és előadás hangzott el a magyar-német ifjúsági kapcsolatokban rejlő lehetőségekről.

Forrás: MTI / dorogimedence.hu
Fotók: MTI/Lakatos Péter

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.