Frissül a Dorogi Lexikon, a lakosság segítségét kérik
Megújul a Dorogi Lexikon, amelyhez a lakosság segítségét kérik a Gáthy Zoltán Városi Könyvtár dolgozói.
2008-ban jelent meg a Dorogi Lexikon javított, átdolgozott kiadása Kovács Lajos és Solymár Judit szerkesztésében. Az első kiadás 2000-ben látott napvilágot Dorog Város Barátainak Egyesülete értékmentő és értékteremtő tevékenységének köszönhetően. A kötet a város múltjához és jelenéhez kapcsolódó személyiségek, civil szervezetek és egyesületek, valamint helyi intézmények és vállalatok összefoglalója, tárháza a teljesség igényével. Ezért ez egy folyamatosan bővülő gyűjtemény, mely megérett az újra-, illetve a tovább szerkesztésre.
A közös munka reményében a teljes lexikont elérhetővé tették a könyvtár honlapján, a „helyismeret” menüpontban. Tartalmának bővítésében, az adatok aktualizálásában mindannyiuk részvételére számítanak, hiszen Dorog történetének és értékeinek továbbvitele közös feladat.
Javaslataikat személyesen, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, illetve a honlapon található űrlap kitöltésével adhatják le. A részletekről a +36 33 509640 telefonszámon érdeklődhetnek Gábor Kitti művészettörténész, helyismereti könyvtárosnál.
Forrás: dorogikonyvtar.hu, dorogimedence.hu