A MOL – Új Európa Alapítvány által felkért bírálóbizottság a Grafit Műterem Kft. és az ARCHI.DOC Kft. konzorciumának pályázatát részesítette első díjban a meghívásos építészeti tervpályázatra beérkezett nyolc érvényes pályamű közül. A 2024. január végi eredményhirdetésen dr. Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, az Alapítvány kuratóriumi tagja a bírálóbizottságot képviselve ismertette a döntést, és átadta az első három helyezett díjait. 

A MOL – Új Európa Alapítvány a tulajdonában álló, esztergomi Sándor-palota felújítására meghirdetett, meghívásos építészeti tervpályázatában a műemléki örökséget tiszteletben tartó, a tervezési programban meghatározott, közösségi funkciót is ellátó épületre várt építészeti javaslatokat. A pályaművek értékelésében a kilenc tagból álló bírálóbizottság három helyezettet jelölt meg.

Első díjban részesítette és továbbtervezésre javasolta a Grafit Műterem Kft. és az ARCHI.DOC Kft. konzorciumánakpályaművét karakteres, ugyanakkor alázatos formanyelve, és kiemelkedő minőségű megoldási javaslatai miatt. 

Második helyezett lett a Konkrét Stúdió Építészeti Kft. A bírálóbizottság összegző értékelése szerint a pályamű egységesen magas színvonaláért, és a karakteres megjelenésű, identitást kifejező épületegyüttesért részesült a díjazásban.

A 3h építésziroda Építészeti, Kutató, Fejlesztő és Tervező Kft. pályázata a terv magas minőségéért, kidolgozottságáért, valamint kiemelten megjelenő értékmegőrző látásmódjáért kapta meg a harmadik díjat. 

A tervpályázat során beérkezett pályaművek hasznos és elgondolkodtató felvetéseket tettek mind a használatra, a közösségnek megnyitott és attól elzárt funkciók telepítésére, mind pedig az anyaghasználatra, illetve a környezetbe illeszkedésre vonatkozóan. 

Számomra mindig is kiemelten fontos volt a hagyománytisztelet és az értékmegőrzés, hiszen a sikeres fejlődéshez szilárd alapokat kell teremteni. Hiszek abban, hogy múltunk és közös emlékezetünk megóvásával egyszerre szolgáljuk a jelenünket és a jövőnket. A Sándor-palota felújítása már évtizedek óta várat magára, ezért büszke vagyok arra, hogy a munka végre elkezdődik, és Esztergom egyik legfontosabb építészeti értéke a MOL-Új Európa Alapítvány székhelyeként és a város kiemelkedő közösségi és kiállító tereként születik újjá” – mondta Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, az MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagja.

A pályázat lezártát követően megkezdődhet az esztergomi Sándor-palota felújításának tervezési szakasza. Az épület a MOL – Új Európa Alapítvány jövőbeni székhelyeként, valamint közösségi és kiállító térként fog működni, visszahelyezve a város életébe Esztergom egyik ikonikus épületét.

 

 

 

 

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ

A Sándor-palota közel negyed évszázada üresen áll, ami az épület jelentős romlásához vezetett. A jelentős barokk kori műemlék legutolsó felújítási, karbantartási munkái közel húsz éve történtek. Az épületet többször alakították, bővítették. Az eredeti palota, illetve bérpalota funkció a II. világháborút követő államosításkor szűnt meg, ekkor alacsony igényszintű lakásokat alakítottak ki, amelyeket a rendszerváltásig használtak. Miután az Alkotmánybíróság elhelyezése céljából kiürítették, a használaton kívüli állapot nagyobb károkat okozott, mint a korábbi funkciók, átalakítások és a műemléki szempontokat nélkülöző felújítási kísérletek. A MOL – Új Európa Alapítvány azzal a céllal vásárolta meg az épületet, hogy az egykori barokk palota eleganciáját megtartva felújítsa, és a történeti örökséghez kortárs módon illeszkedő, egyedi megjelenésű, a városképbe illő 21. századi épületet hozzon létre, melyben egy környezetét gazdagító intézmény kezdheti meg működését. 

A MOL – Új Európa Alapítvány 2023. június 5-én hirdette meg meghívásos építészeti tervpályázatát az esztergomi Sándor-palota felújítására. A pályázati szakasz október 2-án zárult, novemberben került sor a bírálóbizottsági ülésre, majd 2024. január 30-án az eredményhirdetésre. 

A tervpályázatra az alábbi tervezőirodák nyújtottak be érvényes pályaművet:

  • MONOSTUDIO Építész Korlátolt Felelősségű Társaság 
  • Mányi István Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság 
  • 3h építésziroda Építészeti, Kutató, Fejlesztő és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság 
  • Kollektív műterem Építészeti Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság 
  • Konkrét Stúdió Építészeti Korlátolt Felelősségű Társaság 
  • Grafit Műterem Korlátolt Felelősségű Társaság - ARCHI.DOC Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság (közös pályázók) 
  • ARCHI-KON Építészeti Tervező-Szervező Kft. - NART Építész Műterem Korlátolt Felelősségű Társaság (közös pályázók) 
  • BÁNÁTI + HARTVIG Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

A MOL – Új Európa Alapítvány számos területen támogat fejlesztéseket. Részben átveszi a MOL társadalmi felelősségvállalási tevékenységeit, valamint közérdekű feladatokat lát el a tehetséggondozás, a kultúra, a szociális ügyek, a fenntarthatóság, valamint a sportélet támogatása területén.

 

Forrás: molujeuropaalapitvay.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

A ritka betegségek magyarországi betegszervezete, a RIROSZ, a ritka betegséggel élő emberek...

2024. március 1-től péntekenként 8:00-14:00 onkológiai szakrendelés indul. A rendelést végzi: Dr....

Csütörtök délután motoros baleset történt Esztergom, Kossuth Lajos u. 57. szám előtt. A...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.