rna ado 1 szazalek

Helyi

 

Magyarország első városa 2025-ben is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt: augusztus 19-én és 20-án rendezik meg az Esztergomi Szent István Napokat, változatos programokkal, koncertekkel és családi eseményekkel. A történelmi díszletek között zajló kétnapos ünnepségsorozat a hagyományok tiszteletét ötvözi a kortárs kultúra színes kínálatával.

A rendezvény fellépői között szerepel az Acoustic Flow, a Muzsikás együttes, Palásti Máté jazzgitáros, a Kávészünet zenekar, valamint a L’Artistic Társulat. Augusztus 19-én este ikonikus Hungária-slágerek csendülnek fel: a nagyszínpadon látható a „Csókkirály, a show” – látványos zenei időutazás Feke Pál, Király Viktor, Szulák Andrea, Csonka András és Vastag Csaba főszereplésével. Másnap, augusztus 20-án az ország egyik legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi ad koncertet – különleges hangja és lendületes előadása méltó zárása lesz az ünnepi hétvégének.

A családokra is számos élmény vár: az Erzsébet parkban a gyerekeket óriásbuborék-show, légvár, arcfestés, csillámtetoválás és hagyományőrző népi fajátékok szórakoztatják. Emellett színpadi produkciók is színesítik a programot: a Mesekocsi Színház A kiskakas gyémánt félkrajcárját, míg a Csillangó Meseműhely Az elrabolt királykisasszonyt adja elő. Az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány Szent István élete című előadását a Park Moziban láthatja a közönség, ahol mese- és mozifilmeket is vetítenek a két nap során.

Augusztus 20-án délelőtt a városi ünnepség keretében kerül sor a hagyományos kenyéráldásra és kenyérszegésre, amelyet Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármesterének ünnepi beszéde kísér. Ezt követően a Nomád Nemzedék Csillagkapu címmel különleges kulturális utazásra hívja a közönséget. A produkció Csoóri Sándor 2018-ban megjelent, összegyűjtött gyermekverseire épül – a magyar népi kultúra motívumain keresztül zenével és tánccal elevenedik meg a költészet világa.

A rendezvény idén is ingyenesen látogatható, és az esti nagykoncertek mellett nappal is gazdag programkínálat várja az érdeklődőket. A kézműves vásárban helyi és környékbeli alkotók kínálják portékáikat – az egyedi kerámiáktól a természetes kozmetikumokon át a különleges textiltermékekig. A gasztroudvarban pedig minőségi ételek és italok kényeztetik a vendégeket: BBQ, hamburgerek, különleges pizzák, helyi borok és frissítők biztosítják a fesztiválhangulatot.

A Szent István Napok részeként idén először rendezik meg az Esztergomi Art Weeket augusztus 15–20. között, az Esztergomi Művészek Céhe szervezésében. A programsorozat célja, hogy a városhoz köthető kortárs művészeti ágakat bemutassa – kiállítások, művészeti előadások, tárlatvezetések, workshopok és egyéb események keretében. A látogatók személyesen is találkozhatnak az alkotókkal, sőt, maguk is aktív részeseivé válhatnak a művészeti élménynek.

Az Esztergomi Szent István Napok továbbra is a város egyik legnagyobb közösségi eseménye, amely egyszerre ápolja Esztergom történelmi hagyományait, és kínál élményekben gazdag kikapcsolódást a nyár végén. A szervezők idén is szeretettel várják az esztergomiakat és a városba érkező vendégeket, hogy együtt ünnepelhessünk egy igazán különleges helyszínen – felejthetetlen élményekkel.

A részletes program az eszin.visitesztergom.hu oldalon, további információk pedig az Esztergomi Szent István Napok Facebook-oldalán érhetők el.

 

Forrás, képforrás: dorogimedence.hu

 

A város több mint 6 milliárd forint támogatást kapott különböző területek fejlesztésére. A különböző projektek részletezéséből kiderül, pontosan miket valósítanak meg a támogatásokból.

Két részletben kapott a TOP Plusz programon belül vissza nem térítendő európai uniós támogatást Esztergom. A fejlesztések részleteit a pályázati kormányzati portál adatai alapján gyűjtötte össze a kemma.hu.

Városfejlesztésre kapott óriási támogatást Esztergom

Itt a lista, pontosan mik és hogyan újulnak meg az elkövetkező időszakban Esztergomban. Többek között körforgalom, élményfürdő és iskolák fejlesztése is a sorban,de a hátrányos helyzetűek, leszakadó rétegek integrálása, illetve komplex, városi szintű közösségfejlesztés és a fiatalok bevonása is szerepel a projektek közt.

Aquasziget Élményfürdő

Az önkormányzati tulajdonú fürdő külső, nyári területe újul meg mintegy 471,5 millió forintból. Ennek eszköze, hogy megtörténik a projektben a külső burkolatcsere, a gyermekmedencéhez kapcsolódóan attrakciófejlesztés történik, új vizes elemeket helyeznek ki.

Az extrém hőhullámos napok negatív hatásainak mérséklése érdekében árnyékolókat is kap a fürdő külső területe, illetve új öltözőket, vizesblokkot. 

Körforgalom a Dobogókői út, Terézia utca-Petőfi utca-Kálvária utca csomópontban

Esztergom sokáig egyik legveszélyesebb körforgalma volt, 2024 végére azonban körforgalmat kapott a kereszteződés a projekt I. ütemében. A második ütemhez kapott támogatást a város. 

Ebben a projektben a Dobogókői út csatlakozó szakaszának fejlesztése, valamint a körforgalomhoz közvetlenül nem kapcsolódó közlekedési felületek kiépítése valósulhat meg, 844 millió forintos támogatással.  

  • Átépítik az ivó- és szennyvízvezetékek, a csapadékcsatorna, a kis- és középfeszültségű elektromos hálózat, valamint a távközlési hálózatok is. 
  • A Dobogókői út egy szakaszán az út nyomvonala kis mértékben korrekcióra kerül, az út új pályaszerkezetet kap.
  • Felújítják a gyalogos közlekedési létesítményeket, kapubejárókat, 
  • A meglévő autóbusz megállóhelyek is szabványos buszöbölben  kapnak végre helyet.
  • A Mély út csatlakozás előtt új gyalogos-átkelőhely épül. 
  • A jelenlegi nyílt árkos vízelvezetés helyett, zárt csapadékcsatorna fogja biztosítani a felszíni vízelvezetést. 
    A Terézia utca bal oldalára tervezett 9 állásos parkoló lesz, amely az Erzsébet királyné utca felöl lesz megközelíthető. 
  • A Terézia út jobb oldalán egy szervizút épül, amely az ingatlanok közlekedési kapcsolatát biztosítja, a szervízúton 4 db. parkolóállást alakítanak ki

Fekete István Tanösvény

A város az árvízvédelmi gátrendszer építésével párhuzamosan egy új tanösvényt is tervezett. A Fekete István Tanösvényre 100 millió forint támogatást kapott a város, 2027 végére kell befejezni a projektet.

A projekt keretén belül a Prímás-sziget déli részén egy 3-3,5 kilométer hosszú tanösvény lesz, melynek célja a terület védelme mellett bemutatni a Natura 2000-es területen lévő élővilágot. Az ösvény egy történetet mesél el, melynek főszereplője egy mókuslány lesz. A tárgyelemek környezetbarát anyagból készülnek. 

  • Interaktív játékos feladatok, QR-kódos információs táblák at alakítanak ki.
  • Többszintes kilátót is kap a tanösvény, amelyről csodás panoráma nyílik Bazilikára és Esztergom környékére, illetve a Dunára és az ártéri környezetre. 
  • A kilátótól távolabb, megépül egy madárles is. 
  • Helyet kap egy ártéri vizes élőhelyet bemutató leágazás is, hiszen a korábbi Duna-kiöntések, a recens-övzátony rendszer kialakulása több időszakos, kis méretű vizes élőhelyet hozott létre.
  •  A projekt része a marketingtevékenység is. 

Kamionparkoló az Ipari Parkban

A gazdaság élénkítése érdekben erre a projektre 400 millió forint támogatás jut.

  • Egy sorompóval zárt parkoló és egy kiszolgáló épületet alakítanak ki, egyidőben 51 kamion befogadására
  •  a parkolásra és közlekedésre 10 ezer négyzetméteres terület jut.
  • A sofőrök saját autói számára e-autótöltőt is elhelyeznek

Babits Mihály Általános Iskola felújítása

A 167 milliós projektet az esztergomi önkormányzat és a fenntartó Esztergomi Tankerületi Központ konzorciumban valósítja meg, a konzorciumvezető az önkormányzat. Az iskola diákjainak 40 százaléka sajátos nevelési igényű, a fejlesztéssel az ő minőségibb fejlesztése is elősegíthető. A projektben eszközbeszerzés és belső felújítási munkák tartoznak.

Belső felújítás:

  • tornaterem tetőszerkezetének hő-és vízszigetelése, a beázások és a penészedés megszüntetése. 
  • új tornaterem kialakítása
  • tantermek felújítása (festés, padlóburkolat csere).
  • új informatikai terem kialakítása 
  • új  tanári szobát és mosdót hoznak létre
  •  és felújítják a fejlesztő szobát
  • akadálymentesítés

József Attila Általános Iskola felújítása

A város egyik legnépszerűbb iskolájában egy 233 millió forintos projektet valósítanak meg 2028 közepéig. A projektet az esztergomi önkormányzat és a fenntartó Esztergomi Tankerületi Központ konzorciumban valósítja meg, a konzorciumvezető az önkormányzat. Eszközbeszerzés és infrastruktúra-fejlesztéseket tartalmaz a beruházás

Infrastruktúra-fejlesztés:

  • tornaterem gépi szellőztetésének megoldása
  •  tantermek és a folyosók felújítása (festés, padlóburkolat csere, világítás korszerűsítés, éghető burkolatok eltávolítása). 
  • a déli fekvésű tantermek esetében kiépítik az árnyékolást
  •  akadálymentesítés is, amelynek keretében új mosdó kerül kialakításra

Szolgáltató ház a Szalézi lakótelepen 

A 100 millió forintos projektben a Szalézi lakótelepnél levő játszótéren építenek egy szolgáltatóházat. 

A projekt részletei:

  • foglalkoztató, terasz (szabadtéri, fedett foglalkoztató), raktárak, szertár, iroda, teakonyha
  • akadálymentesített szaniterblokk, pelenkázóval
  • az épületben elhelyezhető külső és belső térben használható játékeszközök. 

Komplex humán projekt városszerte

Az esélyegyenlőségi projekt egy összetett,mind a fiatalabb, mind az idősebb generációt, illetve a hátrányos helyzetűeket támogatni kívánó projektrendszer. A megvalósítást a Helyi Esélyegyenlőségi Program és a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia alapelvein keresztül kívánják elérni. A projektre összesen 453 millió forint támogatás jut. 

Ebből többek közt az Esztergom-Kertváros leszakadó rétegeit kívánják megcélozni különböző közösségépítő, szociális, kulturális programokkal. A fiatalokat az újonnan létrehozandó EszterGOMB fesztivál megszervezésével kívánják bevonni a helyi közéletbe.

Ezentúl a megújuló Bástya Áruház épülete mint közösségi tér is helyet kap a projektben, ahol egyfajta szoláltató teret hoznak létre.A Vaszary Kolos Kórházzal együttműködve egészségfejlesztő programokat indítanak.

Komplex szociális programok Esztergom-Kertváros szegregátumában

A 41 millió forintos projektben az esztergom-kertvárosi szegregátumok, a leszakadó rétegek felzárkóztatása. A városrészben ez három, egymáshoz közel eső területet jelent. 

A cél a itt élő családok integrálása, oktatása, fejlesztése. Ezt közösségi programokkal, a célcsoport bevonásával, konfliktusok enyhítését célzó akciókkal, mentorálással kívánják megvalósítani a szegregált területen.

 

Forrás, képforrás: kemma.hu, esztergom.hu

 

A természet és a költészet szerelmeseinek különleges lehetőséget kínál idén nyáron a Dunakanyarkult blog: „Legyél Te a Dunavirágzás poétája!” címmel költészeti pályázatot hirdettek, amelyre a Dunakanyar tája, hangulata vagy a kérészéletű dunavirágzás jelensége által inspirált verseket várnak.

A pályázat témája szabadon értelmezhető, a jelentkezők megidézhetik a Duna sodrását, a part menti csendet, a rejtőzés és előbújás pillanatait, vagy akár a múlandóság költői képét is. A pályázatra bárki jelentkezhet, legfeljebb három verssel vagy kilenc haikuval. A verseket szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai:

  • Farkas Arnold Levente, az előző verseny győztese,
  • Bethlenfalvy Gergely költő, drámatanár,
  • Makáry Sebestyén költő, tanár.

A legjobb pályaműveket dunakanyari színházjegyekkel és múzeumi belépőkkel díjazzák, a fődíjas költőt pedig babérkoszorúval tüntetik ki.

A pályázatokat 2025. július 31-én éjfélig várják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. A nevezéshez szükséges megadni a pályázó nevét, életkorát, telefonszámát és jeligéjét. A mellékletként beküldött versek kizárólag a jeligét tartalmazhatják – a zsűri név nélkül bírál.

Az ünnepélyes díjátadóra 2025. augusztus 15-én Verőcén, a Dunavirágzás Ünnepén kerül sor. Az eseményen a díjazott művek elhangzanak, a legjobbakból pedig válogatás jelenik meg a Dunakanyarkult blogon.

A pályázat a következő kulturális partnerek támogatásával valósul meg:

  • Börzsöny Múzeum (Szob)
  • Duna Múzeum (Esztergom)
  • Gorka Géza Múzeum (Verőce)
  • Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény)
  • Tragor Ignác Múzeum (Vác)
  • Váci Dunakanyar Színház
  • Verőce Önkormányzata

Forrás: 0627.hu / dunakanyarkult.blog.hu, dorogimedence.hu

képforrás: wow-szallasok.hu

 

Az esztergomi önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Esztergom Megyei Jogú Város Településrendezési Eszközei – a város területét érintő árvízvédelmi fővédvonal megvalósíthatóságát megteremtő – módosításának tervezete elkészült.

Az elkészült anyagot a település honlapján, az E-TÉR felületen és a Polgármesteri Hivatalban félfogadási időben áttanulmányozhatják.

Az anyag bemutatására Lakossági Fórum keretében kerül sor, melyet 2025. július 23-án, szerdán 10 órakor tartanak meg a Polgármesteri Hivatal Dísztermében (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.).

A dokumentációval kapcsolatos észrevételeiket a Lakossági Fórumon személyesen, vagy a Lakossági Fórumot követő 5 napon belül megérkező írásos formában az E-TÉR felületen közvetlenül, vagy az alábbi címen tehetik meg:

Dr. Zsembery Ákos főépítész úr részére
levelezési cím: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.
e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: esztergom.hu, dorogimedence.hu

képforrás: csanyialapitvany.hu, 

 

Komárom-Esztergom vármegyében 6 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és fiatal felnőtteket támogató helyi projektekre, hogy eldöntsék, melyik mennyi támogatást kapjon. A Tesco „Start a jövőért” pályázati programjának második fordulójában a vállalat összesen több mint 56 millió forinttal támogat 164 közösségi kedvezményezést, melyek többsége a 25 év alattiak életkörülményeinek javítására és testi-lelki fejlesztésére fókuszál. Ezek közé tartozik 7 Komárom-Esztergom vármegyei projekt is. Július 14. és augusztus 10. között az áruházlánc vásárlói a kasszáknál kapott zsetonokkal határozhatnak a finanszírozás elosztásáról. Minden körzetben a legtöbb zsetont begyűjtő pályázat 500 ezer, a második legtöbb voksot kapó 300 ezer, míg a harmadik helyezett 150 ezer forint támogatásban részesül. Összesen öt különdíjas szervezet pedig egyenként további 500 ezer forintot fordíthat pályázata megvalósítására.

Idén tavasszal lehetett pályázni a Tesco „Start a jövőért” elnevezésű programjának második fordulójában elsősorban a gyermekekre, serdülőkre és fiatalokra pozitív hatást gyakorló helyi projektek anyagi támogatásáért. A közösségi kezdeményezés célja, hogy forrást biztosítson szerte az országban olyan intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek főként a közvetlen környezetükben élő 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani, ugyanakkor nem zárja ki a helyi lakosok számára fontos egyéb kezdeményezéseket sem.

„A Start a jövőért második fordulójában közel 300 pályázat érkezett be. Ezek közül a szakmai zsűri 164-et juttatott tovább a szavazási szakaszba, amelyek összesen több mint 56 millió forint támogatást kapnak a Tescótól. A továbbjutó projektek több mint 30%-a oktatással és készségfejlesztéssel foglalkozik, 26%-uk közösségi tevékenységekkel, illetve kapcsolatok építésével, míg 20%-uk a testi és lelki egészség fejlesztésében segíti a gyermekeket, illetve a vegyes korcsoportú érintetteket. A vásárlók voksaiért vetélkedő kezdeményezések több mint 70%-a kimondottan a 25 évnél fiatalabbakat célozza, ami külön öröm számunkra, hiszen tavaly megújult pályázati programunk kifejezetten őket állítja a középpontba. A pályázatok tematikája rendkívül vegyes, ami jól mutatja a kreatív lehetőségek változatos tárházát, és több esetben a projektek kommunikációja is alaposan kidolgozott. Büszke vagyok rá, hogy ezúttal öt különdíjast is hirdethetünk, akik kezdeményezésükkel olyan, a Tesco számára is fontos értékeket tűztek zászlajukra, mint a sokszínűség, az esélyegyenlőség, a befogadás vagy a közösségi összetartás. Őket egyenként 500 ezer forint plusz támogatással jutalmazzuk, és bízunk benne, hogy tevékenységük másokat is inspirál majd” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

A Start a jövőért első fordulójában a Tesco vásárlói 2,3 millió zsetonnal szavaztak a számukra legszimpatikusabb kezdeményezésekre, így összesen 57 millió forint sorsáról döntöttek, amelyből Komárom-Esztergom vármegyében például konyhai zöld hulladékot újrahasznosító óvodai tankert, játékos készségfejlesztő projekt, valamint a nyelvtanulást támogató filmklub is megvalósulhatott.

„Arra biztatjuk az üzleteinkbe betérőket, hogy ezúttal is kérjék a vásárláskor járó zsetonokat, és dobják be azokat az áruház előterében elhelyezett gyűjtőkbe a nekik szimpatikus pályázatok mellé augusztus 10-ig. Így többek között olyan projektek jöhetnek létre a vármegyében, mint a digitális kompetenciákat és a problémamegoldó készséget fejlesztő tanulás robotok segítségével, a hátrányos helyzetű fiatalok életkezdését segítő program vagy csónakázótavi hangulatos piknik élőzenével. A győztesek végső rangsorát szeptemberben hirdetjük ki, és már most izgatottan várjuk az izgalmasabbnál izgalmasabb projektek megvalósítását” – tette hozzá Hevesi Nóra.

A 46-os körzetben (esztergomi és dorogi áruházak) az alábbi szervezetekre és projektekre lehet szavazni:

Zöld Levelecske Nyílt Alapítvány (Dorog): Szerezzük meg az Örökös Állatbarát Óvoda címet! – A környezeti munkaközösség, a gyermekeink és családjaik évek óta sokat tesznek azért, hogy megtarthassuk a Madár és Állatbarát címeket. Az Örökös Állatbarát Óvoda cím elnyerése további motivációt jelenthet a környezetvédelem mellett elkötelezett, felelősen gondolkodó óvodásaink számára. Szavazz ránk, hogy megszerezhessük!

Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom): Suliesély program – A Határtalan Szív Alapítvány a Suliesély program keretében segíti a hátrányos helyzetű diákok iskolai felkészülését. Tanszerekkel és felzárkóztató foglalkozásokkal támogatjuk őket. Célunk, hogy minden gyermek számára egyenlő esélyeket biztosítsunk a tanulásban és a beilleszkedésben. A program csökkenti a családok tanulmányi költségeit és erősíti a közösség összetartását. Szavazatukkal hozzájárulhatnak, hogy még többen kapjanak esélyt.

Szubjektív Értékek Alapítvány (Budapest – Megvalósítás helyszíne: Esztergom): Art-ravaló Projekt – Az Art-ravaló kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő hátrányos helyzetű fiatalok támogatásában, segítve őket az önálló életkezdésben. A program kizárólag támogatásokból működik, fenntartása és bővítése folyamatos kihívást jelent.

A szavazással, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.

 

Forrás, képforrás: dorogimedence.hu

Cikk ajánló

Ma este 19 órától előreláthatólag holnap (2025.12.03.) 18 óráig az alábbi közterületeken a...

  Az Esztergomi Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2025. december 2-án 18.00 órától...

A szexualitástól a menopauzáig: 12 000 résztvevő válasza alapján  A nők döntő többsége...

netfone 2024 11

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.