rna ado 1 szazalek

A Koraszülöttekért Országos Egyesület immár harmadik alkalommal indítja el „Együttdobban” című fejlesztési pályázatát, mellyel az érintett gyerekek fejlesztő terápiájához nyújtanak anyagi támogatást. A keretösszeg a tavalyi adó 1 százalékos felajánlásoknak köszönhetően 5 millió forint. A pályázatra 2024. április 20-ig várják a jelentkezéseket.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) évről évre számos olyan programot indít, amellyel a koraszülésben érintett gyermekeket, családtagjaikat vagy az egészségügyi intézményeket tudják támogatni. Az ország 29 koraszülött osztályának rendszeresen biztosítanak a koraszülött gyermekek ápolásához szükséges speciális textíliákat, mint például inkubátor letakarók, inkubátor fészkek és öblök, koraszülött takarók. Ezen kívül úgynevezett laktációs szobákat is kialakíthattak több koraszülött osztályon, ahol a koraszülő édesanyák meghittebb környezetben táplálhatják babáikat. Szintén a felajánlásoknak köszönhetően szerzik be a korababák polipjához, vagyis a koriphoz szükséges speciális anyagot. A korip egy kicsi játéknak tűnhet, de szerepe hatalmas: a köldökzsinórra emlékeztető nyolc csáppal már az első naptól kezdve biztonságérzetet adhat a csöppségeknek. Markolászásával a baba megnyugszik, nem a csöveket, szenzorokat ragadja meg. De nemcsak tárgyi formában biztosítanak támogatást, hiszen nagy hangsúlyt fektetnek nemcsak az érintettek, hanem a szélesebb nyilvánosság oktatására, érzékenyítésére a koraszüléssel kapcsolatosan és egy érzelmi védőhálót is létrehoztak az egyesülettel, a közösség ereje pedig nemcsak a tájékozódásban tudja érdemben támogatni az érintetteket.

Az egyik legnagyobb sikerük, hogy 2020-ban az adó 1 százalékos felajánlásoknak köszönhetően elindíthatták az „Együttdobban” című pályázatukat, mellyel szeretnék megkönnyíteni az érintett gyermekek fejlesztő terápiáját. Az idén már harmadik alkalommal elindított program keretösszege 5 millió forint, ahol gyermekenként maximum 250 ezer forint anyagi támogatást nyújtanak a család által kiválasztott és megnevezett fejlesztőprogramra. A pályázatoknál számos szempontot mérlegelnek a szakemberek, de elsősorban az anyagi nehézségekkel küzdő családok számára szeretnének olyan lehetőséget biztosítani, amelyre egyébként nem vagy csak nagy áldozat árán lenne lehetőségük.

A pályázatra 2024. április 20-ig várják a jelentkezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A pályázati feltételekről, ahhoz kapcsolódó háttérinformációkról bővebben az egyesület hivatalos weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők: https://koraszulott.com/egyuttdobban-3-0-palyazat/.

Koraszülöttek támogatási lehetőségei:

A Koraszülöttekért Országos Egyesület bízik benne, hogy a pályázati programot jövőre is meg tudja hirdetni, ehhez azonban mindenképpen szüksége van az adó 1 százalékáról döntők segítségére is. Aki szeretné támogatni az egyesületet és rajta keresztül a koraszülöttek ügyét, azok a 18283114-1-06 adószámon keresztül ajánlhatják fel adójuk 1 százalékát. Ahogy a KORE fogalmaz: „Te adod az 1%-ot, mi hozzátesszük a 99-et!

 

Forrás: PEERS Communication

 

Megosztás

Cikk ajánló

  „Kedves Esztergomiak! Folytatódik a járdaprogram a Kiss János vezérezredes úton!” –...

  Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét...

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.