A „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” mese- és történetíró pályázat harmadik antológiájának ünnepélyes könyvbemutatóját ismét a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezték meg. A kötet a TETT harmadik évadának legjobbnak ítélt pályaműveit tartalmazza – általános és középiskolás szerzők által írt olyan különleges alkotásokat, amik lenyűgöző eredetiséggel ötvözik a természettudományokat a történetszövéssel.

A Richter Gedeon Nyrt. által A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (Sz2A) szakmai együttműködő partnerségével évente általános iskolások (3. osztálytól) és középiskolások számára kiírt természettudományos tartalmú mese- és történetíró pályázat legutóbbi fordulójára 618 érvényes pályázat érkezett az ország egész területéről. 48 alkotás érkezett a határon túlról, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából.

A zsűri 76 alkotást válogatott be az antológiába, ezáltal csodálatos formában megörökítve és széles körben megismertetve a fiatal szerzők alkotásait. A legújabb TETT-könyvnek vannak visszatérő szerzői is: a fiatal alkotók közül hárman tripláztak, nyolcan pedig dupláztak, azaz vagy már a tavalyi, vagy a 2021-es első fordulót feldolgozó gyűjteményes kötetben is jelent meg alkotásuk.

„Az idei TETT-könyv minden olvasó számára lehetőséget teremt, hogy a mesék segítségével rálépjen a tudományos gondolkodáshoz vezető mesei útra!” – mondta Bajzáth Mária Év Gyerekkönyve Díjas, Nők Lapja Irodalmi Díjas író, neveléstudományi bölcsész, mesepedagógus, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője, a zsűri tagja. Szerinte a mesealkotó képzelet, a természet törvényeinek-működésének megismerésére, megértésére és leírására való törekvés fontos szakasza a tudományos gondolkodáshoz vezető útnak.

Hasonló álláspontot képviselt a szintén zsűritag Prof. Dr. Szántay Csaba, a Richter tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője: „A Richter TETT-mesepályázat nemcsak innovatív módon kapcsolja össze a fiatalokat a természettudományokkal, hanem általában is segíti őket alkotói énjük felfedezésében és fejlesztésében, az elmélyült, kitartó, ugyanakkor kreatív írói gondolatformálás elsajátításában, az írói blokkok leküzdésében, az önmagukba vetett hit erejének megtalálásában és megtapasztalásában”.

A kötet diákszerzőinek sokrétű tudásáról, szárnyaló fantáziájáról, bátor etikai állásfoglalásáról, gazdag szókincséről, humoráról, egyéni szó- és mondatfűzéséről emlékezett meg Döbrentey Ildikó. A Magyar Örökség- és Prima díjas író, a zsűri tagja úgy vélte: a mese vagy történet megírása során a pályázók felfedezik és felvállalják addig talán rejtett, saját alkotóerejüket, ezáltal nő az önbizalmuk, a kezdeményezőképességük.

Holtzer Péter, az Sz2A elnöke a kezdeményezés példaértékét emelte ki. Szerinte az, hogy ismét számos ifjú alkotó műve kerülhet sokak kezébe, megmutatja az olvasóknak, milyen nagyszerű dolog idáig eljutni, ez pedig még több diákot motiválhat arra, hogy megírja a saját történetét az ősszel újra kiírásra kerülő pályázatra.

A most megjelent köteteket a szerzők és mentoraik tiszteletpéldányain túl iskolákba juttattjuk el, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy még több diáknak lehetősége legyen közelebb kerülni a természettudományokhoz a meséken keresztül.  Az első két TETT-antológiához hasonlóan a harmadik kötet is elérhető a mesepályázat honlapján: www.tettmesepalyazat.hu.

A Richter GedEon Nyrt.-ről

A régió vezető gyógyszercége magyarországi központú, magyar irányítású, magas hozzáadott értékre és nagyfokú innovativitásra épülő, specializált multinacionális vállalat. A minőségi szaktudás és az innovációs potenciál meglétére építő nagyfoglalkoztatóként a Richter a legjelentősebb hazai koncentrált tudáscentrum, amely – szinte egyedülálló módon – az innovációs lánc teljes spektrumában folyamatosan aktív és igen eredményes. A vállalat vertikálisan integrált módon gyógyszergyártással, kutatás-fejlesztéssel, kereskedelemmel, valamint marketinggel foglalkozik. A Richter az egészségügy és az oktatás elkötelezett támogatója. További információk a www.gedeonrichter.com weboldalon.

Az Sz2A-ról

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány a természettudományos oktatás fényes múltjához méltó platformként kívánja szolgálni pedagógusok, pedagógushallgatók, diákok, szülők, tanárképző egyetemek, és a szakembereket munkaadóként foglalkoztató szervezetek építő együttműködését a nehézségekkel küzdő oktatási rendszer támogatásában, s ennek jegyében kezdeményez és szervez programokat. Az Sz2A ösztönzi a tanárok, tanári pályára készülő hallgatók és diákok mentorálását; névadója, a fiatalon elhunyt kitűnő kémiatanár, Szabó Szabolcs kezdeményezését folytatva diákokat von be a kísérletezésbe a vidéki iskolákra fókuszáló Kémia MobilLabor, valamint a 2024-ben induló Fizika MobilLabor keretében; komplex természettudományos országos csapatversenyt, Vándorkupát szervez általános iskolák tanulói számára; segíti a természettudományokat oktatók napi munkáját a tanmenethez kapcsolódó, lektorált (videót, feladatlapot, animációt és más gyűjteményt tartalmazó) honlapcsaláddal; illetve a kémiatanárokat kéthetente kiküldött hírlevelével informálja.

 

Forrás: Richter Gedeon Zrt.

 

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.