Árvíz - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Kisoroszi is számíthat a Magyar Honvédség segítségére
Kisoroszi is számíthat a Magyar Honvédség segítségére - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, Kisoroszi árvíz esetén mindig komoly támadás alatt áll, hiszen körbeveszi a víz.
Elmondta, amikor értesültek arról, hogy ez most is megtörtént, egyeztetett a település polgármesterével, hogy a Magyar Honvédség miként tud a falu rendelkezésére állni.
A tárcavezető ismertette, kijelölt egy operatív tisztet, aki kifejezetten a kisorosziak igényeire figyel. "Illetve egy helikopter is települt ide, a H145-ös Airbus helikopterünk, amelynek tegnapi nap feladata is akadt, hiszen egy beteget kellett sürgősséggel bejuttatnia a körülzárt településről a kórházba. Ez hál'Istennek sikerült, a beteg jól van" - mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóban kiemelte, Kisoroszi és a Magyar Honvédség között az együttműködés töretlenül folytatódik, ahogy vonul el az ár, úgy gondoskodnak arról, hogy ahol szükséges, a honvédség mindig segítsen az embereknek. A Békéhez erő kell, folytatjuk a munkát! - zárta videóját Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A miniszter a videó alatt közölt posztjában hozzátette: szombat után, vasárnap még egy személy mentésében vett részt a honvédség H225M típusú helikoptere.
Forrás/fotó: mti.hu