rna ado 1 szazalek

Nyolc, a hazai túzokvédelmi programokban érdekelt szervezet kötött együttműködési megállapodást 2024. november 27-én Kunszentmiklós-Bösztörpusztán, hogy hazánk emblematikus pusztai madara, a túzok jövője továbbra is biztosított legyen.

A sikeres védelmi erőfeszítések ellenére a túzok továbbra is veszélyeztetett a mezőgazdasági élőhelyek intenzív használata, az állomány alakulására negatívan ható ragadozó fajok okozta pusztulások és a hagyományos élőhelyek feldarabolása (pl. elektromos légvezetékek, beépített területek kiterjedésének növekedése) miatt. Ahhoz, hogy a következő évtizedekben is fent lehessen tartani a világállomány szempontjából is jelentős hazai túzokállományt folyamatos védelmi erőfeszítésekre van szükség.

„A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában (LIFE15/NAT/AT/000834)” projekt 2016. óta segíti a Kárpát-medence túzokállományának védelmét, számos tevékenységében igyekezett hatást gyakorolni a mezőgazdasági földhasználat folyamataira, a ragadozógazdálkodásra és a potenciálisan veszélyes légvezetékek felszámolására. Ezen erőfeszítések során értékes és nélkülözhetetlen együttműködések jöttek létre a természetvédelmi, a mezőgazdasági, a vadgazdálkodási és az áramszolgáltatási szakterületek között. 

Az érintett ágazatok képviselői megállapodás keretében erősítették meg túzokvédelmi együttműködésük jövőbeli fenntartását a projekt zárórendezvényén, melyet Kunszentmiklós-Bösztörpusztán, a Sztyeppék Háza Oktatóközpontban tartottak 2024. november 27-én.

Az együttműködési megállapodás aláírásával hangsúlyozni kívánjuk az ágazatok közötti együttműködés jelentőségét, mely nélkül sem a most záruló projektünk, sem a jövő fajmegőrzési és élőhelyvédelmi erőfeszítései nem válhatnak teljessé. Őszintén bízunk abban, hogy közös kezdeményezések kidolgozására és jövőbeli közös projektek sikeres végrehajtására irányuló törekvéssel, tudásátadással és információmegosztással a túzok és a mezőgazdasági élőhelyek biológiai sokféleségének megőrzéséhez hosszú távon tudunk tevőlegesen hozzájárulni. 

Az együttműködési megállapodás az alábbi szervezetek között köttetett:

  • Agrárminisztérium
  • ELMŰ Hálózati Kft. (az E.ON Hungária Csoport képviseletében)
  • Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
  • MVM Démász Áramhálózati Kft.
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Országos Magyar Vadászati Védegylet
  • Országos Magyar Vadászkamara

Ezúton is köszönjük aláíróink és az általuk képviselt szervezetek természetvédelmi elkötelezettségét! 

A hír az MME honlapján >>

 

Forrás: MME

 

Megosztás

Cikk ajánló

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei a tatai Öreg-tó körül...

Kérjük, jelentkezzen, ha látja a Tatáról eltűnt nőt! A Tatai Rendőrkapitányság 11050-157/47/2025....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.