Magyarország érdekeivel ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ezért jó hír a kínai és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, amely esélyt ad a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a nap két jó hírrel indult: az izraeli kormány jóváhagyta a túsz- és tűzszüneti megállapodást, Donald Trump és Hszi Csin-ping pedig telefonon konzultált egymással.

Előbbi téma kapcsán leszögezte, hogy ha a túszmegállapodás első fázisa teljesül, az lehetővé teszi majd a második fázist is, amelynek során a még fogságban lévő magyar állampolgárságú túsz is visszatérhet a családjához.

A kínai és a megválasztott amerikai elnök egyeztetésével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekével ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ennek megfékezéséhez pedig arra van szükség, hogy a világ legerősebb országai és legnagyobb hatalmú vezetői beszéljenek egymással.

"Ebből a szempontból is örömteli a kínai elnök és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, mely azt az esélyt kínálja, hogy a jövő a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésről és az összeköttetések építéséről fog szólni" - írta Szijjártó Péter.

 

Forrás: mti.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

Az önkormányzat jóvoltából új járőrautó csatlakozik az Oroszlányi Rendőrkapitányság...

A vádirat szerint a férfi gyakran jelent meg ügyfélfogadási időn kívül, nem hivatalos ügyben az...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.