A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 640 településén, 1 037 helyszínen, 13 867 erdei fülesbagoly telelt.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen legalább 429 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet. Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, 150 napos telelési időszakkal számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 13 867 bagoly minimum 5 200 125 (!) mezőgazdasági kárt is okozó kisrágcsálót pusztít el a 2024/2025-ös telelési időszakban. Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) 130 tonna! A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről.

Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének, költésük segítésének fontosságát!

Forrás: MME.hu

Képforrás: zoldujsag.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Vértesszőlősön, az 1-es főút Valusek Dezső utcai szakaszán,...

Az Esztergomi Járásbíróság kapcsolati erőszak bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és 2...

Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.