rna ado 1 szazalek

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

A lobogót Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel az Országház előtt. Az eseményen közreműködött a Magyar Honvédség központi zenekara, a 32. Testőrezred, a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály és a nemzeti lovas díszegység.

Az ünnepélyes rendezvényen részt vett a kormány több tagja, továbbá az állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testületek képviselői.

A térre a borult, csapadékos időjárás ellenére több százan kilátogattak, az érdeklődők nemzeti színű kokárdát viseltek.

A zászlófelvonást követően 9 óra 30 perckor ünnepélyes huszármenet indult a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, amelyhez bárki csatlakozhatott. A menet útvonala: Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Astoria, Múzeum körút.

A Múzeumkertben 10 óra 30 perckor kezdődik az ünnepség, amelynek keretében beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

Március 15-én 14 órától 18 óráig, 16-án pedig 10 órától 18 óráig a nemzeti ünnephez kapcsolódó ingyenes programokkal várják a családokat a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Nyitott Parlament program keretében pedig az érdeklődők szombaton 10 órától 18 óráig megtekinthetik az Országházban a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát.

A nemzeti ünnepen, valamint vasárnap 17 óra 30 perctől 23 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum épületének homlokzatát fényfestés díszíti.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

Forrás:  MTI

Megosztás

Cikk ajánló

Az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. közzétette a második félévre szóló...

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a...

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország összes...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.