rna ado 1 szazalek

 

A tűzijáték miatt elkóborló kutyák megtalálásában segítenek a chip-leolvasóval felszerelt benzinkutakon az ország 350 pontján.

A szolgáltatásra szilveszter mellett augusztus 20. körül van a legnagyobb igény, hiszen évről évre ezres nagyságrendben viszik be a megriadt, eltévedt háziállatokat a MOL-töltőállomásokra - írja hétfői közleményében a vállalat.

Kiemelik, hogy az országot lefedő rendszer jóvoltából tavaly 1385 kutyából 1172-t sikerült visszajuttatni a gazdájához. Ebből szilveszterkor 209, tavaly augusztus 20-a után pedig 46 kutyát vittek be a kutakra azonosítás céljából.

A tűzijátékok hangja kifejezetten zavaró és ijesztő az emberénél sokkal fejlettebb hallású kutyák számára. A reakció szorongás, stressz, látható félelem, remegés, lihegés, nyugtalanság és a menekülési ösztön aktiválódása lehet, ez utóbbi vezethet a riadt kutyák tömeges elkóborolásához - emlékeztetnek a közleményben.

A kutyachip-leolvasóval felszerelt kutakra bárki beviheti a gazdátlanul talált állatokat. A töltőállomások személyzete először leolvassa a chipet, majd értesíti a programban dolgozó állatorvosok egyikét, aki a chipen tárolt adatok alapján be tudja azonosítani a gazdát. Ezért is különösen fontos, hogy a gazdák figyelmet fordítsanak az adataik frissítésére, például telefonszám vagy lakcímváltozás esetén.

A programot a MOL a Vigyél Haza Alapítvánnyal együtt működteti. Az alapítvány szakértői a közelgő ünnep előtt azt tanácsolják, hogy célszerű a kutyasétáltatást kora délutánra időzíteni, estére beengedni az állatokat a lakásba, besötétíteni függönnyel, redőnnyel, mert a fényhatások is zavarhatják az állatokat. 

A külső zajokat zenével is lehet semlegesíteni, és érdemes egész este megnyugtató közelségben a kutyák mellett maradni.

 


Forrás, képforrás: mti.hu, kisallatbudafok.hu

Megosztás

Cikk ajánló

  Áramszünet helye: Esztergom Áramszünet ideje: 2025.09.03. 08:00 - 16:00Áramszünet oka:...

  Az Esztergom-Dorog Mentő Alapítvány elsősegély vizsga felkészítést szervez havi egy...

Sokan járultak az oltárhoz. Az ország első városában ünnepi szentmisén imádkoztak hazánkért az...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.