rna ado 1 szazalek

Idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civilszervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

A rendelkezőnyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is benyújtható a NAV-hoz a „22EGYSZA” lapon május 22-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), az eSZJA-portálon lehet.

A vallási közösség, illetve a Nemzeti Tehetség Program technikai számára szóló, korábban tett formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az adózók az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága

Megosztás

Cikk ajánló

  „Kedves Esztergomiak! Folytatódik a járdaprogram a Kiss János vezérezredes úton!” –...

  Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét...

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.