A tizenkét legjobb iskolai futsalos csapat, összesen 120 versenyző mérkőzött meg Pécsett a hétvégén a IV. korcsoportban, ahol végül Fejér megyébe került az aranyérem.

A pécsi eseményt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Baranya Vármegyei Diáksport Egyesület rendezte a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az országos döntőbe bejutott 12 csapat közé Bács-Kiskun megye két csapatot is tudott delegálni, és az évek óta eredményesen szereplő iskolák ezúttal is kvalifikálni tudtak a csúcseseményre. A győztes Felcsúti Endresz György Általános Iskola csapata a helyi akadémiára épül, így folyamatosan kimagaslóan szerepelnek a futsal Diákolimpián. A megnyitón többek között Nyőgéri Lajos, Pécs MJV alpolgármestere és Bogyay Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Vármegyei igazgatója is részt vett, az MDSZ-t pedig Együd-Máthé Vivien, a Területi Koordinációs és Szolgáltatási Osztály vezetője képviselte.

A teltház előtt megrendezett fantasztikus hangulatú mérkőzéseken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

I.

Endresz György Általános Iskola, Felcsút

II.

Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

III.

Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

 

Különdíjasok:

Legjobb mezőnyjátékos: Kiss Kevin Kolos, Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

Legjobb kapus: Ocsenás Oszkár Péter,           Endresz György Általános Iskola, Felcsút

Gólkirály: Marosi Máté, Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola - 8 gól

Bajnokcsapat testnevelője: Óvári Zsolt

A hétvégi Futsal IV. Diákolimpia® Országos Döntő képei megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

A Diákolimpia® versenysorozatról általában

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén az MDSZ rendezésében 12 sportágat, valamint a Játékos sportversenyt, illetve a Kis iskolák sportversenyét, és további 40 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a közel 250 000 nevező közül 15 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ a köznevelésért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek helyezettjei továbbra is többletpontokhoz juthatnak a felsőoktatási felvételik során. Az egyes egyetemeken/főiskolákon a többletpontok mértéke eltérő, azt az intézmény saját hatáskörben határozza meg. A Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.

A Magyar Diáksport Szövetség 

 

A Magyar Diáksport Szövetség az általános és középiskolás gyermekek mozgásfókuszú egészségfejlesztésével foglalkozó civil szervezet. Célja, hogy 

  • a gyerekeket rendszeres mozgásra ösztönözve elősegítse egészséges, boldog jövőjüket.
  • segítse az egészségtudatos közösségi kultúra kialakítását, a rendszeres testmozgás hatásainak tudatosítását, növelje a testmozgás iránti elkötelezettséget.
  • programjaival segítse az iskolai keretek között zajló testmozgás lehetőségeinek bővítését.
  • országos hálózata segítségével támogassa az iskolákat az egészségfejlesztő programjaik megvalósításában és az ehhez szükséges infrastruktúra, eszközök, tudás bővítésében, továbbá belső és külső együttműködéseik kialakításában.

Az MDSZ a tanév elején elindította az Aktív Iskola védjegyrendszert, amelynek keretében 300 általános és középiskolában a gyerekek rendszeres mozgását támogató környezet épül, számos mozgásösztönző program valósul meg, elérve ezzel közel 100 ezer iskolás gyermeket.

 

Forrás: MDSZ

 

Megosztás

Cikk ajánló

Csalás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az...

A héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés. Komárom-Esztergom,...

A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.