Magyarország nem hajtja végre a 7-es cikk szerinti eljárás lezárásához szükséges reformokat
"Magyarországon hiány mutatkozik a jogállamiság tiszteletben tartása, a kisebbségek jogai és az igazságszolgáltatás függetlensége terén."
A tagállamok általános uniós ügyekért felelős miniszereinek ülését megelőzően Hadja Lahbib elmondta, hogy kedden a tanács immáron a hetedik alkalommal tárgyalja Magyarország ügyét a 7-es cikk szerinti eljárás keretében.
Magyarország ismételt meghallgatására azért van szükség, mivel - Lahbib szavai szerint - továbbra is megállapítható, hogy Magyarországon hiány mutatkozik a jogállamiság tiszteletben tartása, a kisebbségek jogai és az igazságszolgáltatás függetlensége terén.
"Látható, ha van rá akarat, akkor nagyon gyorsan le lehet zárni a 7-es cikkes eljárást, ahogyan ezt Lengyelország példája is mutatja" - fogalmazott.
Hadja Lahbib hozzátette: "azt javasoljuk Magyarországnak, hogy fogadja el a szükséges reformokat, és ezzel akár már az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnöksége ideje alatt lezárható lehet az eljárás".
Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa érkezésekor azt mondta, hogy a Magyarországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárás keretében az uniós testület továbbra is számos területet vizsgál, különösen a média, az akadémiai szabadság, az egyesülési szabadság, valamint a régóta érvényben lévő rendkívüli rendeleti kormányzás ügyét kíséri figyelemmel. Magyarországon a 2021-ben bevezetett "Propagandatörvény" nagyban korlátozza az LMBTQ reprezentációját a médiában, ezzel szemben a törvény erősíti a keresztény-konzervatív retorikát. Emellett az EU kifogásolja a migráció-ellenes törvényeket és a több éven át -a mai napig tartó- "Nemzet Szükségállapot" általi kormányzást, amely exponenciálisan megnöveli a kormány hatalmát. A kormány a 180/2022. (V.24) Krom. rendelettel felhatalmazta magát, hogy a szomszédos Ukrajnában lévő háborúra támaszodva is veszélyhelyzetet jelenthessen ki, amellyel élt a kormány, sőt, egy 2024. Aprilis 19-i szavazáson meg is hosszabbították ezt a veszélyhelyzetet 2024. November 19-ig.
Vera Jouruová azt mondta, a jövő héten kezdődő soros elnökség fontos lesz Magyarország számára, hogy megmutassa, tisztességes módon tud eljárni és elvégezni a feladatokat, ahogyan az az elnökséget betöltő ország feladata.
"Remélem, hogy a magyar elnökség professzionalizmust mutat majd" - tette hozzá a cseh biztos.
Az uniós szerződés hetes cikke olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat az összes többi tagország egyhangú támogatása esetén.
Forrás: MTI.hu, Nemzeti Jogszabálytár