Halálra verte áldozatát egy férfi Esztergomban, ítéletet hozott a bíróság
A Tatabányai Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a letartóztatásban lévő férfivel szemben, aki több ütéssel a szomszédja halálát okozta.
A bíróság a vádlottat emberölés bűntette és zaklatás bűntette miatt 10 év 10 hónap börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész téves minősítés miatt, halált okozó testi sértés bűntette miatti elítélés végett, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, jogos védelemre hivatkozással, másrészt az ügyészi fellebbezéshez csatlakozva jelentettek be enyhítésért fellebbezést.
A megállapított tényállás szerint az erősen ittas férfi 2023. február 3-án Esztergomban szóváltásba keveredett a szomszédjával, akit a vita közben ököllel és könyökével több alkalommal a fején megütött, mely ütésektől a sértett a földre került. A vádlott ekkor tovább ütlegelte a férfit, ököllel megütötte a sértett orrát, arccsontját, száját, valamint a nyakát is. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.
A férfi más bűncselekményt is elkövetett. 2022. november 6-án megjelent a volt élettársa tartózkodási helyén és a kapu előtt egy 20 centiméter pengehosszúságú bajonettel hadonászva, megöléssel fenyegette meg a nőt.
Forrás: Tatabányai Törvényszék