Csalás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság elsőfokú ítéletet hozott
Az ügyészség indítványára a bíróság a férfit és a nőt is egyaránt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, és egyaránt 368.070,-Ft vagyonelkobzásra ítélte. A bíróság kötelezte az elkövetőket 21 sértett részére okozott kár megfizetésére.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész, elkövetők, védők tudomásul vették, így az kihirdetését követően jogerőssé vált.
A vádirat az elkövetők élettársak, akik 2021 augusztusától különféle segélyszervezetek és felajánlások alapján oldották meg lakhatásukat, majd 2022. júliusától ez a lehetőség megszűnt. Ekkor elhatározták, hogy olyan szállásokat foglalnak le, ahol nem kérnek előleget és a szállás díját készpénzben lehet majd a távozáskor kiegyenlíteni. Az elkövetők azt is elhatározták, hogy a szállás díját és az ott igénybe vett szolgáltatást nem fogják kifizetni, vagy nem teljes egészében fizetik ki, nehéz anyagi helyzetük miatt erre nem is volt lehetőségük. Különféle valótlan okokra is hivatkoztak a szállásadóknál, például, hogy napokon belül kiegyenlítik a tartozásukat, illetve többször hivatkoztak valótlanul arra, hogy lakásukban csőtőrés volt és a munkálatok elhúzódtak. A vádlottak a szállásról való távozás után elérhetetlenné váltak, céljuk az volt, hogy a szállásadót megtévesztve vegyék igénybe a szállást és a hozzá tartozó szolgáltatásokat és így anyagi haszonhoz jussanak. A 34 vádpont szerint a bűncselekménnyel 10.000 – 389.000 forint közötti kárt okoztak a sértetteknek.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Az Esztergom.hu tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2026. március 16-án (hétfőn)...
2025 januárjában érett meg a gondolat Komárom-Esztergom vármegye rendőri vezetőiben, hogy létre...
Andrej Plenković horvát miniszterelnök szerint Magyarország azért ragaszkodik az orosz...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.