A temetőből a lélekharang rézborítását lopták el
A lopás bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be három férfival szemben, akik a temető lélekharangjának rézborítását lopták el.
A vádirat szerint az egyik férfi 2023. április 26. napját megelőzően a vértessomlói temetőben segédmunkásként dolgozott, amikor a lélekharang tetőszerkezetén lévő réz borításra figyelt fel. Szólt barátjának, akivel a lebontott harangtorony tetőszerkezetről a szegecseket kézzel felfeszítették, a a vörösréz lemezeket összehajtogatták.
A két férfi ismerősüket, a harmadik elkövetőt kérte meg arra, hogy vigye el a temetőből a lemezeket, és segítsen azokat a fémhulladék átvevő helyen értékesíteni.
A három férfi ezután közösen bepakolta a lemezeket a személygépkocsiba, majd azzal másnap, 2023. április 27-én a tatai fémhulladékátvevő telephelyen a sofőr nevén a lemezeket leadták, az érte kapott 73.720,-Ft –ot elosztották .
A bűncselekmény elkövetési értéke: 541.347,-Ft. A lopással okozott kár nem térült meg, mivel a nyomozó hatóság által lefoglalt 73.720,-Ft összegű rézlemez használhatatlan.
A https://youtu.be/OjDTu-p4-f4 oldalon lévő felvételen a lopott lemez fémhulladékátvevő telephelyen történő leadása látható.
Az ügyészség a vádiratban mindhárom férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, továbbá két férfival szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség