rna ado 1 szazalek

 A bíróság a vádlottat 2 év – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A Tatabányai Járásbíróság csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat csalás bűntette, garázdaság vétsége, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül 2 év – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2017-ben üzleti-vállalkozási lehetőséget kínálva kölcsönszerződéseket kötött. Az üzleti lehetőség az volt, hogy a vele szerződő személyek készpénzt bocsátottak meghatározott időtartamra a vádlott rendelkezésére, mint kölcsönösszeget, amely alapján a vádlott nyereséget ígért. A vádlott jogtalan haszonszerzési célzattal járt el, mivel tényleges visszafizetési szándéka nem volt sem a nyereség, sem a kölcsönösszeg tekintetében.

A tatabányai sértett 4.100.000 forint, míg egy másik sértett 7.500.000 forint pénzösszeget teljesített a vádlott részére, mely összegek nem kerültek visszafizetésre.

A vádlott továbbá 2017. július 1-jén éjszaka egy tatai szórakozóhelyen tartózkodott baráti társasággal, köztük akkori barátnőjével, a sértettel. A vádlott ittas állapotban a sértettet több alkalommal meglökte, sípcsontját megrúgta, és a haját megtépte.

Ezt követően a baráti társaság egy gépjárművel Budapestre kívánt közlekedni, miközben a vádlott legalább két alkalommal ököllel megütötte a sértettet. Ennek következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is. 

Forrás: Tatabányai Törvényszék

Megosztás

Cikk ajánló

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei a tatai Öreg-tó körül...

Kérjük, jelentkezzen, ha látja a Tatáról eltűnt nőt! A Tatai Rendőrkapitányság 11050-157/47/2025....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.