Ál közösségi profilokkal csaptak be jóhiszemű adományozókat
A csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival és egy nővel szemben, akik egy közkedvelt közösségi oldalon ál profil létrehozásával csaltak ki pénzt jóhiszeműen jótékonykodó személyektől.
A vádirat szerint a nagykanizsai elkövetők élettársak voltak, akik 2021. évben egy közösségi oldalon három ál profilt hoztak létre, más személyek fényképeit a közösségi oldalakról letöltve és engedély nélkül felhasználva. A férfi és a nő az ál profilok általuk kitalált tulajdonosát valótlanul nehéz élethelyzetűként mutatták be, akinek a megélhetéséhez, az általa egyedül nevelt gyermekei, unokái eltartásához segítségre van szüksége. Az elkövetők az ál profilokhoz újabb és újabb valótlan állításokat írtak a profil tulajdonosának családi kapcsolatairól, életútjáról és anyagi helyzetéről, ezekkel igazolva, hogy a profil tulajdonosának milyen okból van szüksége pénzügyi támogatásra, melyet a profilok mellett feltüntetett bankszámlára vártak. A férfi és a nő által kitalált valótlan történetek érzelmileg megérintettek több személyt is, akik kisebb-nagyobb pénzösszegeket utaltak át, illetve egy alkalommal használati tárgyakat tartalmazó csomagot küldtek adományként az elkövetőknek. A férfi és a nő 2021. év januárjától 2022. év februárjáig jogtalan haszonszerzés céllal 28 személyt, az ország minden tájáról, köztük Komárom-Esztergom vármegyéből, ejtett tévedésbe akiknek ezzel összesen közel 480.000 forint kárt okoztak.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetett előéletű férfival és büntetlen előéletű nővel szemben büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, a férfit pénzbüntetésre is ítélje, és fejenként 186.000 forint vagyonelkobzást alkalmazzon.
Forrás:
Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség