Nyomkövetőt szereltetett volt élettársa gépkocsijára
A zaklatás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel és férfival szemben, akik a nő volt élettársát háborgatták, illetve a nő kérésére a férfi nyomkövetőt szerelt a sértett gépkocsijára.
A vádirat szerint a nő és a férfi sértett élettársi kapcsolata 2018-ban megszakadt, a nő ezt nem tudta elfogadni, ezért 2022. év nyarától 2024. március elejéig az Esztergomhoz közeli községben lakó sértett tiltása ellenére is, vele a kapcsolat felvételére igyekezett személyesen, interneten, levelezés útján és telefonon keresztül, ezzel a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott. A nő összesen 106 esetben hívta telefonon a sértettet, illetve üzent neki sms-ben, volt, hogy egy nap többször kereste. Miután a sértett a hívásokat nem fogadta, a nő hetente leveleket küldött a sértett lakcímére, amelyekben szintén a kapcsolatuk felélesztésére törekedett. A nő többször hívatlanul megjelent a sértettnél, kérte, hogy béküljenek ki, vagy csak a közelben leparkolt a gépkocsijával, és a sértettet megfigyelte, ilyen alkalom éjjel is előfordult.
Az elkövető a sértett új barátnőjének írt egy levelet, amelyben „figyelmeztette”, hogy vigyázzon a sértettel, majd fotót készített az új barátnő házáról, és azt a barátnő és fia fényképével együtt elküldte levélben a sértettnek, jelezve, hogy figyelemmel kíséri a magánéletét. Más levelekben a nő felsorolta a sértettnek, hogy a férfi az elmúlt napokban pontosan milyen címeken járt.
A nő 2022 év októberében egy nyomkövető eszközt szereltetett fel akkori barátjával a sértett közterületen parkoló gépkocsijára, ennek segítségével egy applikáción keresztül figyelemmel kísérte a sértett mozgását. A sértett a házát árulta, ezért a nő arra vette rá akkori barátját, hogy érdeklődést színleljen, többször telefonon egyeztessen a sértettel időpontot, majd a megbeszélt találkozókra ne menjen el.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás nélkül a nővel szemben közérdekű munka büntetést, míg a rábírására nyomkövetőt felszerelő férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség