rna ado 1 szazalek

 Első fokon végrehajtandó szabadságvesztésre, három év börtönbüntetésre ítélték egy, a megbízhatósági vizsgálaton megbukott kormánytisztviselőt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

 A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) - előzetes ügyészi jóváhagyást követőn - megbízhatósági vizsgálatot hajtott végre egy észak-magyarországi kormányhivatal kormánytisztviselőjével szemben.
    A vádirat alapján a kormánytisztviselő a valótlan tartalmú iratok felhasználásával kezdeményezett fiktív közigazgatási eljárásban - amelyről nem tudta, hogy az a korrupció feltárását célzó megbízhatósági vizsgálat része - vesztegetési pénzért cserébe akarta az eljárást a cég érdekében befolyásolni.
    A megalapozott gyanú szerint a hivatalos személy a közbenjárásért elfogadta a felajánlott 150 ezer forintot, majd azt követően, hogy átvette a vesztegetési pénzt, arra is ígéretet tett, hogy részéről a cég a jövőben is számíthat hasonló segítségre.
    A megbízhatósági vizsgálat tehát jogsértést tárt fel, és azzal az eredménnyel zárult, hogy a kormánytisztviselő bűncselekményt követett el, amikor munkavégzése során nem tett eleget a jogszabályban előírt hivatali kötelezettségeinek és elfogadta a működésével kapcsolatban felajánlott jogtalan vagyoni előnyt.    
    Ezért az NVSZ feljelentést tett a kormánytisztviselő ellen, akit gyanúsítotti kihallgatása után a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított.
    A bíróság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt három év börtönbüntetésre, emellett pénzbüntetésre és a köztisztviselői jogviszonytól történő végleges hatályú eltiltásra ítélte a volt hivatalos személyt - áll a közleményben.

Forrás: MTi.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Forgalmi akadály van. Össze ütközött egy nyerges vontató és egy kisteherautó a Bécsi úton, azaz a...

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság igazgatója fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 19-én 14...

A magyar mezőgazdaságban a generációváltás segítése kiemelt ügy, ugyanis a fiatalok nélkül ez a...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.