Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 57 éves és egy 52 éves büntetlen előéletű gyulai férfi ellen, akik villanyszerelőként foglalkozásuk több szabályát megszegték, és ezzel összefüggésben áramütést szenvedett egy szintén gyulai férfi - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a sértett férfi és felesége gyulai családi házukban az áramhálózat bővítését igényelte meg az áramszolgáltatótól.
    "A hálózatbővítéshez szükség volt a mérőhely szabványnak való megfeleltetésére, amely munkálatok elvégzésével az áramszolgáltató egy vállalkozót bízott meg, aki kiadta a munkát a két terheltnek, mint alvállalkozóknak" - írták.
    A két férfi a munkálatokat 2022. november 24-én végezte el, ennek során a régi csatlakozóvezetéket levágták az utcai villanyoszlopról, és annak a helyére új csatlakozóvezetéket helyeztek fel, majd elvégezték a mérőhely szabványosítását is.
    Mivel azonban a munkavégzés közben az időjárási viszonyok rosszra fordultak, elhatározták, hogy az utcai villanyoszlopról már levágott, azonban a ház tetőszerkezetén található kiállásról még el nem távolított csatlakozóvezetéket már nem bontják el.
    Ezt követően a helyszínről úgy távoztak, hogy az ingatlan udvarán hagyták az utcai villanyoszlopról levágott csatlakozóvezetéket oly módon, hogy az a lakóház tetőszerkezetén található kiállásról lógott le az ingatlan udvarára. Amikor a ház tulajdonosa a villanyszerelők távozása után a lakóház tetőszerkezetéről az udvarra lógó csatlakozóvezetéket össze kívánta tekerni, hozzáért a vezeték szabadon álló végéhez és áramütést szenvedett.
    A lakóházban és annak udvarán ekkor további három ember tartózkodott, többek között egy négy és fél éves kisgyermek is - tették hozzá.
    Az ügyészség hangsúlyozta, "a terheltek foglalkozási szabályszegéseikkel az ingatlanban tartózkodók egészségét, illetve testi épségét közvetlen veszélynek tették ki, a cselekményükkel közvetlen ok-okozati összefüggésben következett be az ingatlan területén az áramütéssel járó baleset, amely során a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett".
    A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a két férfit tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a villanyszerelői foglalkozás gyakorlásától és kötelezze őket a nyomozás során felmerült 850 ezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére - áll a közleményben.

Forrás: MTI.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Európa urai úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút, kerül, amibe kerül. "Majd...

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat...

A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.