Kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az Esztergomi  Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatása meghosszabbítását, aki alvó, illetve idős sértettet próbált meg kifosztani. 

 

Az indítvány szerint a férfi 2024. augusztus 02-án a  hajnali órákban az esztergomi vasútállomás várójában a padon alvó sértetthez ment és a rövidnadrágja zsebében tárolt telefonját megpróbálta tőle eltulajdonítani úgy, hogy a zsebébe benyúlt, de erre a sértett felébredt, és rászólt, mire az elkövető sietve elhagyta a várót. A sértett ezután szintén távozott, de az elkövető utána ment, tőle pénzt kért, mire sértett átadott neki 500,- Ft-ot. Ezután a férfi lopási céllal elkérte a sértett telefonját azzal, hogy fel kell hívnia a feleségét, majd közölte, hogy vizelnie kell és a telefonnal elment a vasútállomás irányába. A sértett észlelve, hogy a gyanúsított eltávozott tőle, utána ment és számon kérte őt a telefonja elvitele miatt, mire az elkövető letagadta, hogy elkérte volna a telefont. 

Egy másik eset szerint a 80 éves sértett rollátorral közlekedett gyalogosan 2024. augusztus 07-én  Esztergomban, amikor a városból hazaérkezett a lakásához. Ekkor az elkövető hozzá lépett és különböző ürügyekkel, – mint például meghalt a kislánya és az urna megvételéhez pénzre van szüksége – pénzt kért a sértettől, de nem kapott. Ekkor a sértett a lépcsőházba lépett, ahol a férfi megfogta a rollátor elülső kosarában található táskáját és az onnan kivette, de a sértett is megfogta a táska másik felét és azt mindketten húzni kezdték. A lépcsőház előtt a sértett egyensúlyát vesztve elesett és a bal vállára esett, kezében a táskát fogva. Az elkövető erre elfutott a helyszínről a táskát otthagyva. A táskában  sértett 20.000,- Ft-ja volt. Az esés következtében a sértett bal felkarcsontja eltörött.

Az indítvány szerint a férfi büntetett előéletű személy, őt legutóbb a bíróság rablás bűntette és lopás vétsége miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melyet 2023. január 14. napjával töltött ki.

 

Az indítvány szerint a letartóztatás a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében szükséges. 

 

Az ügyészség indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság az elkövető letartóztatását 2024. augusztus 9-én egy hónapra elrendelte. 

 

Az ügyészség indítványozta a letartóztatás három hónappal történő meghosszabbítását.  

Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.