Kiskorú gyermekeikről nem gondoskodtak a szülők, börtönbüntetésre ítélte őket a bíróság
Az Esztergomi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben tartott folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet a szülőkkel szemben. A bíróság a vádlott nőt 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, a férfit 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, a vádlottak szülői felügyeleti jogát megszüntette, továbbá 3-3 évre eltiltotta őket bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi befolyási viszonyban áll. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlottak és védők fellebbezést jelentettek be.
A megállapított tényállás szerint a férfi és a nő két közös kiskorú gyermekük neveléséből adódó kötelezettségeiket súlyosan megszegték. A nő nem dolgozott, a férfinek sem volt rendszeres jövedelme, a befolyt pénzt nem osztották be megfelelően, abból nem tüzelőt, élelmiszert, a gyermekeknek tápszert, pelenkát, évszaknak megfelelő ruhát vásároltak, hanem mobiltelefont és gépjárművet vettek, noha egyik sem rendelkezett jogosítvánnyal.
A férfi engedély nélkül vezette az autót, emiatt 10 alkalommal szabálysértési bírságot kapott. A szülők 2020 nyarán nagyobb összegű adóvisszatérítést kaptak a gyermekek után, de ekkor sem gondoskodtak tüzelőről, meleg ruhákról, tartós élelmiszerekről, a vízdíj tartozás kifizetéséről.
A vádlottak a lakást és környezetüket elhanyagolták. A nő nem gondoskodott a gyermekek megfelelő élelmezéséről, tisztálkodásáról, a ruházat mosásáról, a napjait elsődlegesen szórakozással, internetezéssel töltötte. A szülők a gyermekekkel nem játszottak, nem foglalkoztak, nem beszéltek hozzájuk.
A szülők a kiskorú sértettek nevelését és gondozását súlyos mértékben elhanyagolták, és ennek eredményeképpen 2021. nyarán az akkor már több, mint 4 éves és 2,5 éves kiskorú gyermek nem beszélt, testükön elfertőzött sebek voltak. Mindkét gyermek érzelmileg sérült a családi környezetben, szocializációs téren a fejlődésben elmaradtak. A sértetteket a gyámhatóság a családból kiemelte, és nevelőszülőknél helyezte el.
A bíróság 2021-ben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a nőt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette, a férfit, mint visszaesőt 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.