A Tatabányai Járásbíróság lopás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 3 hónappal – 2024. december 7. napjáig – meghosszabbította a többszörös visszaeső férfi letartóztatását. A letartóztatás fenntartása a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében indokolt. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Az indítvány szerint a gyanúsított 2024. március 4-én délután a tatabányai áruházban a bemutató asztalon lévő 600.000 forint értékű mobiltelefont az áruvédelmi zsinórról letépte és a telefonnal elszaladt. A férfit a buszvégállomáson megtalálták, ekkor a mobiltelefont a földhöz vágta, mellyel a készülékben 150.000 forint rongálási kárt okozott. Ugyanezen a napon egy másik üzletben a bemutató asztalon lévő 550.000 forint értékű mobiltelefont az áruvédelmi zsinórról letépte, majd azzal távozni kívánt, az üzletvezető azonban visszatartotta őt és a mobiltelefont elvették tőle. 

A férfi 2024. március 5-én hajnalban, a komáromi üzlet ajtaját egy térkővel betörte, onnan két mobiltelefont lopott el, összesen 210.000 forint értékben. A biztonsági kamerák által rögzített felvételek alapján a tolvajt a rendőrség elfogta, a lopott telefonokat nála fellelte. 

A férfivel szemben a letartóztatás elrendelésekor öt különböző büntetőeljárás volt még folyamatban garázdaság vétsége, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt. A nyomozó hatóság ezek egyesítéséről rendelkezett, a nyomozás összesen 22 bűncselekmény miatt van folyamatban.

 

Forrás: Tatabányai Törvényszék

 

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.