Sorozat betörőket letartóztattak
Kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség eredményesen indítványozta a letartóztatását annak a férfinak és nőnek, aki hónapokon keresztül követtek el vagyon elleni bűncselekményeket Tatabányán és Vértesszőlősön.
Az indítvány alapján a Tatabányai Járásbíróság ülést tartott, azon az elkövetőket meghallgatta, mely után a letartóztatásukat egy hónapra, 2024. október 26-ig elrendelte, mert a letartóztatás szükséges a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.
A végzést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és az egyikük védője fellebbezett. A másik védő nem volt jelent az ülésen, ezért ő a döntés kézbesítését követő 3 napon belül tehet jognyilatkozatot.
Az indítvány szerint az elkövetők 2024. júliusában Vérteszszőlősön az ablakon keresztül bemásztak egy családi házba és onnan 280.000,-Ft készpénzt vittek el. Augusztusban a férfi és nő az ajtót berúgva bement egy tatabányai házba, ahonnan eltulajdonítottak egy 130.000,-Ft értékű laptopot, majd besurrantak az Erőműi tónál található egyik stégen lévő épületbe, és az alvó sértett ágya mellől eltulajdonítottak 360.000,-Ft készpénzt és a sértett telefonját. Az elkövetők szeptemberben még három másik tatabányai házba is betörtek, és onnan készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el.
Forrás/kép: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség