rna ado 1 szazalek

Az Esztergomi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben, iratok alapján, büntetővégzésben döntött azzal a férfivel szemben, aki gyógyszer hatása alatt állva bántalmazott egy nőt. A bíróság a bűncselekményt beismerő, büntetlen előéletű férfivel szemben 1 év 10 hónap – végrehajtásában 5 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki. A végzés jogerős.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2023. augusztus 14-én este, az Esztergomi Járásban lévő lakóhelyén nagyobb mennyiségű gyógyszert vett be, melytől felfokozott, agresszív állapotba került és összeveszett az élettársával. Ezt követően a vádlott fojtogatta, ütlegelte, rugdosta a nőt, egy seprűnyéllel a bordáján és a combján is megütötte. A sértettnek sikerült az utcára menekülni, a vádlott azonban követte őt, a hajánál fogva a földre rántotta és tovább bántalmazta, majd visszazavarta a házba. A nő a házba visszatérve segítségért kiáltott, melyre megjelentek a ház másik lakrészéből a vádlott hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget. 

A nőnek a bántalmazás következtében számos sérülése keletkezett, melyek 8 napon belül gyógyultak, azonban a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.

 

Forrás: Tatabányai Törvényszék

 

Megosztás

Cikk ajánló

Esztergom adott otthont a Szent Adalbert Központban a térség borászatának egyik...

Kedves Esztergomiak! Egy eldobott 🚬 cigicsikk nemcsak csúnya látványt nyújt, de akár 1000 liter...

  Szombaton rendezik a Visegrád 4 nemzetközi kerékpárverseny magyarországi szakaszát. A...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.