rna ado 1 szazalek

Az Esztergomi Járásbíróság lopás bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra - 2025. január 20. napjáig - elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki háromszor tört be ugyanazon lakásba, a bűncselekmény elkövetésében két alkalommal a gyermekkorú társa segítette. A letartóztatás elrendelése a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges. 

Az indítvány szerint a budapesti férfi 2024. december 02-án 04:30 és december 3. 10:40 óra között az ablakot betörve bement az esztergomi lakásba és különböző értékeket lopott el 345.000 forint értékben.

A gyanúsított a vele barátságban álló gyermeket rábírta arra, hogy az esztergomi lakásba több alkalommal betörjenek, onnan értékeket tulajdonítsanak el. 

A férfi 2024. december 12-én ugyanebbe a lakásba ismét bement, ott gyermekkorú társával ételeket, italokat fogyasztottak, majd kb. 30.000 forint értékben a lakásból különféle élelmiszereket és használati cikkeket tulajdonítottak el, azonban az összekészített tárgyakat magukkal vinni már nem tudták, azokat az ingatlan udvarán hagyták. 

2024. december 15-én ismét bementek a lakásba, ahonnan 2 hátizsákot loptak el.

A gyanúsított kétszer volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, legutóbb a bíróság 2022-ben 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Vele szemben jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt, illetve lopás miatt. 

Forrás:  Tatabányai Törvényszék

Képforrás: Birosag.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Magyar...

  Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a szépségbusszal, legyen szó fesztiválokról,...

  Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.