rna ado 1 szazalek

December 25-én, szerdán este összeütközött két személygépkocsi Esztergomban, a Kesztölc úton, azaz a 117-es főút 7-es kilométerénél. A balesetet okozó 30 éves pilisvörösvári férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, az eset során ketten megsérültek.

Marosán Angelika rendőr főhadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy 18 óra 50 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 30 éves pilisvörösvári lakos az általa vezetett Ford gyártmányú személygépkocsival közlekedett – 3 fő utassal – Esztergom, külterületen, az 1117-es számú úton, az 1111-es számú út felől a 117-es számú főút irányába. Közlekedése során az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére lassítás nélkül az útkereszteződésbe egyenesen behaladt, ahol járműve elejével nekiütközött a 117-es számú főúton tőle balról, a 10-es számú főút felől érkező és szintén 3 fő utas közlekedő 63 éves által vezetett Dacia gyártmányú személygépkocsi jobb oldalának. A baleset során, a vétlen autóban utazó két utas az elsődleges vélemény szerint könnyű sérülést szenvedtek. A balesetet okozó férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki a helyszínre. Az egység áramtalanította a járműveket. Az érintett útszakaszon irányítás mellett haladt a forgalom.

 

Forrás: dorogimedence.hu

 

Megosztás

Cikk ajánló

  „Kedves Esztergomiak! Folytatódik a járdaprogram a Kiss János vezérezredes úton!” –...

  Ma délben érkezett a szomorú hír, miszerint elhunyt az a kisfiú, akinek a szervezetét...

Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes „átöltöztetni”....

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.