A Tatai Járásbíróság a mai napon tartott előkészítő ülésén ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki erdei sétája alkalmával szarvasagancsot gyűjtött engedély nélkül.
A tényállás szerint a vádlott 2023. március 27-én Szomód külterületén két darab, általa engedély nélkül gyűjtött szarvasagancsot vitt magával. Két hivatásos vadász többször felhívta a férfit, hogy álljon meg és adja át azokat, ő azonban haladt tovább és a vadászokat sértegette. Az egyik vadász próbálta megállásra kényszeríteni a férfit úgy, hogy vállára tette a kezét, azonban a vádlott lerázta magáról, majd a szidalmazást folytatva, a kezében lévő agancsokkal hadonászott, így az egyik vadász száját és a bal karját is megütötte.
A megütött férfi ekkor elgáncsolta és a földre vitte a vádlottat, ott lefogta, eközben a másik vadász elvette a kezéből a két agancsot. A vádlott ekkor együttműködést tanúsított, ezért elengedték, azonban amikor felállt, a ruházatából előkapott egy vadásztőrt, és azzal többször szúró mozdulatot tett.
A vadászok ekkor menekülni kezdtek a férfi elől, aki a vadásztőrrel a kezében követte őket. Mintegy húsz méter után a férfi visszafordult, magához vette az agancsokat és elindult hazafelé. A sértettek is visszafordultak, ezután ők mentek a férfi után, aki egy idő után eldobta az agancsokat, majd egy tégladarabot hajított a vadászok felé.
A bíróság az ítéletében a vádlottat 2 év börtönfokozatú szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, tőle a lefoglalt vadásztőrt elkobozta.
Az ítéletet a vádlott és védője, valamint az ügyész tudomásul vette, így az jogerős.
Forrás: Tatabányai Törvényszék
Képforrás: police.hu
Az Esztergom.hu tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2026. március 16-án (hétfőn)...
2025 januárjában érett meg a gondolat Komárom-Esztergom vármegye rendőri vezetőiben, hogy létre...
Andrej Plenković horvát miniszterelnök szerint Magyarország azért ragaszkodik az orosz...

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.