Hideg még az aszfalt! Mit is jelent? A kétkerekű gumiabroncsai jóval nehezebben melegszenek fel, ha az aszfalt hőmérséklete nem éri el a 10 Celsius-fokot. A gumik így nem tapadnak, hanem kikeményednek, szinte pattognak az úton. Egy hirtelen gázadás, fékezés, kanyarodási manőver akár végzetes is lehet. A hétvégén vármegyénkben két motoros is saját bőrén tapasztalhatta meg ezt a problémát – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.

Egyikük, egy 20 éves csomádi lakos egy Yamaha típusú motorkerékpárral közlekedett a 1119-es úton, Bajna irányából Héreg irányába. Haladása során egy erősen jobbra ívelő útkanyarulathoz ért, amelynek bevétele közben nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, minek következtében elvesztette uralmat a motor felett, majd a motorkerékpárról leesett és úttest mellett található szalagkorlátnak csapódott.

Egy másik járművezető egy esztergomi körforgalomban kanyarodás közben hirtelen gázt adott, így a motorkerékpár hátsó kereke megcsúszott, majd elesett a kétkerekűvel. Mindkét sofőr az esést követően súlyos sérülést szenvedett.

A jó idő beköszöntével sokan kitolják a garázsból a motorkerékpárjukat, azonban mielőtt azzal a közlekedésben részt vesztek, győződjetek meg a jármű megfelelő, biztonságos műszaki állapotáról, illetve az időjárási és útviszonyokról!

Forrás: Dorogi-medence

Képforrás: Teol.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Vértesszőlősön, az 1-es főút Valusek Dezső utcai szakaszán,...

Az Esztergomi Járásbíróság kapcsolati erőszak bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és 2...

Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.