rna ado 1 szazalek

Két férfi a Szlovén Köztársaságba utazott azért, hogy ott bűncselekmény révén pénzt szerezzenek. 

A sértett nő 2018. június 9-én Vojnik településen a temető előtt lezáratlanul hagyta az autóját. Az egyik férfi az autóból ellopta a nő bevásárló táskáját, a benne lévő két pénztárcával, miközben társa figyeléssel biztosította a cselekményt. Az egyik pénztárcában voltak a sértett személyes iratai, bankkártyái, készpénze. A lopás elkövetési értéke 300 euro, amely az ekkori árfolyam szerint átszámítva 96.000 forintnak felel meg. 

Ezután az elkövetők a településen egy bankautomatához mentek. A sértett bankkártyája és mellette egy cetlin elhelyezett PIN kód segítségével az egyik férfi 150 eurot vett le a sértett bankszámlájáról, amely az ekkor érvényben lévő  árfolyam szerint átszámítva 48.000 forintnak felel meg. A másik férfi itt is figyeléssel biztosította társa cselekményét. 

A bíróság az ítéletében az I. r. vádlottat 2 év, börtön fokozatú szabadságvesztés büntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint vele szemben 534.915 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.  A II. r. vádlottat 1 év 3 hónap börtön fokozatú szabadságvesztére, 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá vele szemben 534.915 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. 

Forrás: Tatabányai Törvényszék

Képforrás: teol, Shutterstock

Megosztás

Cikk ajánló

Összeütközött négy személygépkocsi Tatabánya határában, a Győri úton, azaz az 1-es főút...

2024. február 26. napján 05 óra 15 perc körüli időben Tatabányán egy parkolóban hátulról...

A húsvéti hosszú hétvégén az utasok és a közlekedési társaság együttműködése rendkívül hatékonynak...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.