rna ado 1 szazalek

A gyermekpornográfia bűntette és szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik gyermekpornográf felvételeket készítettek és küldtek egymásnak. 

 

A vádirat szerint az egyik férfi 2017. novembere és 2024. februárja között közel 8000 db gyermekpornográf felvételt szerzett meg, illetve 2024. februárjában több ilyen tartalmú felvételt küldött a másik férfinak, valamint két, 12. életévét be nem töltött gyermekről készített gyermekpornográf tartalmú felvételt, melyek közül néhányat szintén elküldött a másik férfinak. A másik, budapesti illetőségű férfi több éven keresztül szexuálisan bántalmazta 12. életévét be nem töltött fiúgyermekét, valamint a gyermekével folytatott szexuális cselekményekről több alkalommal fényképeket és videofelvételeket is készített, melyeket megosztott társával, aki ezen felvételeket más személyek számára is hozzáférhetővé tett az interneten. A budapesti férfi több, mint 3.700 db gyermekpornográf tartalmú képfelvételt is megszerzett, melyeket a laptopjain, mobiltelefonjain és memória kártyáján tárolta.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a büntetlen előéletű férfiakat fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, továbbá indítványt tett arra is, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őket minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől és kobozza el tőlük azokat az elektronikai eszközöket, melyeket a bűncselekmények elkövetéséhez használtak.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

Képforrás: Civishir.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. közzétette a második félévre szóló...

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a...

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország összes...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.