rna ado 1 szazalek

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy 9.48-kor érkezett a bejelentés, miszerint az említett helyszínen egy gépjármű ki akart kanyarodni a parkolóból és vissza akart fordulni ellentétes irányban, azonban elé kanyarodott egy másik, szabályosan közlekedő autónak, amivel összeütközött. A baleset következtében a harmadik jármű már nem tudott megállni és nekik ütközött.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínre a nyergesújfalui tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket. A mentés és helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon félpályán, irányítás mellett haladt a forgalom.

A baleset során anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy,
a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

Megosztás

Cikk ajánló

Az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Magyar...

  Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a szépségbusszal, legyen szó fesztiválokról,...

  Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.