rna ado 1 szazalek

A Tatabányai Törvényszék szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a kiskorú unokáját több alkalommal bántalmazta szexuálisan.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2023. október 15. és 2023. december 15. között Tatabányán egy háztartásban élt az akkor 11 éves unokájával, akit ezen időszak alatt négy alkalommal szexuálisan bántalmazott. 

Az egyik alkalommal a vádlott azt használta ki, hogy a sértett édesanyja magukra hagyta őket a lakásban, majd Budapesten egy ismerőse lakásán egy ágyban aludtak, illetve egy tatai panzióba is elvitte az unokáját, ahol szintén szexuális cselekményt végzett a gyermekkel. A cselekmények a sértett személyiségfejlődését súlyosan károsították, emiatt szexuálisan és érzelmileg traumatizálódott. 

A vádlott korábban 9 alkalommal volt büntetve, 3 alkalommal személy elleni, erőszakos bűncselekmények miatt.

A Tatabányai Törvényszék a vádlottat 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A bíróság megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint rendelkezett a Győri Járásbíróság 2022. október 17. napján jogerőre emelkedett büntetővégzésével lopás vétsége miatt kiszabott 1 év 8 hónap börtönbüntetés végrehajtásáról is.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Forrás: Tatabányai Törvényszék

Képforrás: portfolio.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Magyar...

  Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a szépségbusszal, legyen szó fesztiválokról,...

  Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.