Rendőrségi

Kábítószer miatt indult ellene büntetőeljárás
Január 4-én, csütörtökön egy 39 éves férfivel szemben intézkedtek a rendőrök Dorogon.
A férfit a helyi járőrök előállítottak mintavétel céljából, a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredménnyel zárult.
A helyi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ellene kábítószer fogyasztásával, csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétségének elkövetése miatt büntetőeljárás indult.
Forrás: dorogimedence.hu / Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Valótlan tartalmú védettségi igazolványt állítottak ki, vagy ennek megszerzésében közreműködtek
24 főt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, közülük 2 főt vettek őrizetbe.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás az Esztergomi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettesek ellen vesztegetés bűntett elkövetése miatt, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványt állítottak ki, illetve ennek megszerzésében közreműködtek.
A felderítésben az Esztergomi Rendőrkapitányság, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai együttműködtek a társszervekkel. Ezt követően indította meg a büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság. Ennek során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, közülük 2 főt vettek őrizetbe.
A rendőrség egy vidéki kórház két ápolóját egy 36 éves férfit és egy 45 éves nőt 27 rendbeli vesztegetés bűntett, valamint 27 rendbeli közokirat-hamisítás bűntett elkövetésével gyanúsít. A rendőrök a hónapok óta tartó nyomozás során további 22 főt, köztük egy vezető beosztású egészségügyi dolgozót hallgattak ki gyanúsítottként. A kutatások alkalmával okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.
G. András és F. Judit egészségügyi dolgozóként 27 fő magánszemélytől jogtalan előnyt – alkalmanként 20 000 és 40 000 forint közötti összeget – fogadott el annak érdekében, hogy a COVID védőoltások beadásával kapcsolatos szabályokat megszegve, az érintett személyeket úgy dokumentálják, mintha a védőoltásokat megkapták volna, holott ez a valóságban nem történt meg. A valótlan dokumentáció alapján aztán az érintettek jogosulatlanul jutottak védettségi igazolványhoz. A cselekményt hónapokon keresztül, üzletszerű jelleggel folytatták, a bűncselekmények elkövetéséből rendszeres jövedelemre tettek szert. A rendőrség G. Andrást és F. Juditot őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra.
Forrás: police.hu

Halálos motorbaleset történt Tátnál
November 16-án, csütörtökön délután személyautó ütközött egy motorossal a 117-es főúton, a Táti-tónál.
Gányai Balázs rendőr őrnagytól, az Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől a kemma.hu megtudta, hogy a 70 éves, Nyergesújfalu felől segédmotoros kerékpárral érkező férfi balra kívánt kanyarodni, amikor elütötte őt az Esztergom felől érkező Volkswagen Transporter típusú kisteherautó.
A kemma.hu információja szerint mentőhelikopter is helyszínre érkezett, de a gyors beavatkozás ellenére nem tudták megmenteni a sérült motoros életét.
Forrás: kemma.hu

Megdöbbentő: lopás miatt keresik az esztergomi zsaruk ezt a nagymamát
Az Esztergomi Járásbíróság november 23-án rendelt el elfogatóparancsot Csorbáné Szabó Eszter ellen.
Csorbáné Szabó Esztert, leánykori nevén Szabó Esztert két napja keresik az esztergomi zsaruk, lopás bűntette miatt – adta hírül a police.hu.
Az Esztergomi Járásbíróság várja azoknak a jelentkezését, akik a képen látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a 06/34-33-312-988-as telefonszámon, illetve névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
Forrás: kemma.hu

Visszaeső komáromi pedofil bukott le
Az indítvány szerint a komáromi férfi 2023. február 13-a és 2023. augusztus 11. között 23 darab gyermekpornográf felvételt küldött négy különböző személynek internetes alkalmazáson keresztül.
A felvételek közül 1 darab, a 14. életévét betöltött, de a 18. életévét be nem töltött személyt, míg 5 darab, tizenkettedik életévét be nem töltött személyt erőszak alkalmazásával ábrázolt.
A férfit a bíróság 2021-ben gyermekpornográfia bűntette 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamára elrendelte a pártfogó felügyeletét.
Az indítvány szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.
Az elkövető cselekményét a Büntető Törvénykönyv 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.
Forrás: KEV Főügyészség