Rendőrségi
3 Milliárdot Csaltak, Ítélet Született
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség által benyújtott vádirat alapján a Tatabányai Törvényszék elsőfokú ítéletet hozott.
Az ügyészség indítványa alapján a bíróság még az előkészítő ülésen jóváhagyta 13 elkövető és az ügyészség által kötött egyezségeket. A törvényszék a bűnszervezet egyik, egyezséget kötött vezetőjét 4 év 2 hónap börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, valamint 5 millió forint pénzbüntetésre ítélte. Egy másik elkövetőt 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, valamint 10 millió forint pénzbüntetésre ítélt. Tizennyolc elkövetővel szemben felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést szabott ki, míg 10 személlyel szemben pénzbüntetést.
További huszonkét személlyel, köztük a bűnszervezet másik irányítójával, szemben a bírósági eljárás folytatódik tovább.
A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító két férfi társaival 2014. évtől 2022. év közepéig az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség jogosulatlan csökkentését biztosító számlák kiállítása céljából létrehozott és működtetett egy céghálózatot. A színlelt számlázási láncolat segítségével a megrendelő gazdasági társaságok jogosulatlanul csökkentették a keletkezett adófizetési kötelezettségüket. A névleges ügyvezetők által képviselt számlakiállító gazdasági társaságok a számlákat befogadó gazdasági társaságokkal közreműködve olyan számlázási tevékenységet és pénzügyi tranzakciókat végeztek, amellyel azt a látszatot keltették, mintha a társaságok között valós gazdasági események történnének. Az utalási lánc végén a pénzösszegeket készpénzben felvették és visszajuttatták a megrendelő gazdasági társaságokhoz.
A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű gazdasági társaságot is érintett. Az elkövetők tevékenységükkel 3 és fél milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség
Képforrás: termalfurdo.hu
Vádemelési javaslat a sárisápi rém ellen
A rendőrség befejezte az eljárást azzal a férfival szemben, aki tavaly februárban magával csalt egy kislányt és erőszakoskodott vele.
Egy kétségbeesett nagymama telefonált a rendőrségre 2025. február 26-án reggel. Elmondta, hogy 10 éves unokája elindult az iskolába, de oda nem érkezett meg. A hozzátartozók ekkor már elkezdték keresni a kislányt, de kérték a rendőrök segítségét is. A Dorogi Rendőrkapitányság azonnal megszervezte a kutatást. A gyermekre végül az édesapja talált rá egy ismeretlen férfi társaságában, aki, amint meglátta az apát, elfutott. Kiderült, hogy az elkövető magával csalta a kislányt, akivel később erőszakoskodott és megpróbálta megölni. A rendelkezésre álló személyleírás alapján a rendőrök azonosították az elkövetőt, a 49 éves B. Sándort, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki és nagy erőkkel megkezdték a hajtóvadászatot ellene. A férfit még aznap délután, Sárisáp határában, egy szántóföldön megtalálták és elfogták a járőrök, majd előállították a rendőrkapitányságra.
Ellene – letartóztatása mellett - szexuális erőszak bűntette és emberölés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. Az ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás, képforrás: police.hu
Parkolóhelyért balhéztak – előállítás lett a vége. Videóval
Hiába közeleg a szeretet ünnepe, mégis garázdasággá fajult egy parkolási nézeteltérés.
Mindenki érezheti már a karácsony közeledtét. Az emberek rohannak, a forgalom megnő, mindenki ideges. Talán ebből is adódhatott az alábbi nézeteltérés egy tatabányai mélygarázsban, amelyről kamerafelvétel is készült.
Szombat délután egy tatabányai mélygarázsban ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának két autós. Egyikük, egy 69 éves férfi kiengedett egy autót a helyről, az indexével pedig jelezte, hogy oda akar beállni. Amint azonban felszabadult a hely, egy nő bevágott elé, elfoglalva az üres parkolót. A nyugdíjas férfi számonkérte a nőt, aki ezt nem nézte jó szemmel, és a vita hevében egy dezodoros spray-vel többször arcon fújta vitapartnerét. A sértett inkább hátat fordított és beült a járművébe, azonban idegességében nem tolatni kezdett, hanem nekihajtott a 32 éves nő autójának, és koccantak. Az incidenst a nő anyósülésen helyet foglaló édesanyja sem hagyta szó nélkül, aki ütni kezdte a férfi autóját, és letörte a visszapillantó tükrét. A járőrök a helyszínen elfogták G. Gabriellát és Sz. Petrát, és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra.
A tatabányai nyomozók garázdaság vétsége miatt hallgatták ki a két nőt. A 49 éves, idősebb asszony beismerte és megbánta tettét, míg 32 éves lánya tagadta a terhére rót bűncselekményt.
A videót megtekinthetik itt.
Forrás, képforrás: police.hu, YouTube
Rablás elkövetőjét keressük
Jelentkezzen, ha tudja, hol van Budai Tamás!
A Dorogi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2025. december 5-én 23:00 óra körüli időben a Dorog, Rákóczi utcában található üresen álló telep egyik irodaépületében az ott lévő sértettől pénzt követelt, akit egy fahusánggal meg is ütött. A tettes elvette a sértett pénzét, mobiltelefonját, cigarettáját, majd elmenekült.
A jelenlegi információk szerint a bűncselekményt a 24 éves Budai Tamás követte el, ellene elfogatóparancsot adtak ki.
Kérjük, hogy aki a képen látható személy jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón vagy a 34-517-777-es telefonszámon.
Halálos kimenetelű baleset történt a 10-es úton
December 5-én, pénteken hajnalban egy kerékpárost ütöttek el Dorogon, a 10-es számú főúton, az ipari parknál.
Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a dorogimedence.hu megkeresésére elmondta, hogy 5 óra 23 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy személygépkocsi Dorog felől Leányvár irányába közlekedett, amikor az előtte haladó – elsődleges információk szerint kivilágítatlan – kerékpárost elütötte. A kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
A szóvivő az esethez hozzátette, hogy jelenleg teljes útzár mellett történik a helyszínelés, kerülni a 117-es út felé lehet.
Forrás, képforrás: dorogimedence.hu, magyarnemzet.hu

