Feljutott a női kézilabda NB I-be az Esztergomi Vitézek csapata
Elek Gábor szakmai igazgató együttese az NB I/B utolsó előtti fordulójában 25-24-re nyert Orosházán, így a további eredményektől függetlenül a tabella második helyén zárja a szezont.
Az Esztergom eredetileg az NB II-ben szerepelt volna a mostani idényben, de mivel a Siófok KC nem kapott licencet az élvonalba és visszasorolták a harmadosztályba, a NEKA bennmaradt az NB I-ben, az Elek-csapat pedig az NB I/B-be került.
A korábbi szövetségi kapitány, a Ferencváros vezetőedzőjeként kétszeres bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres KEK-győztes, Bajnokok Ligája-ezüstérmes Elek Gábor tavaly nyár óta irányítja a Vitézek szakmai munkáját.
A városnak másodszor lesz csapata a női kézilabda élvonalában: az Esztergomi KSE 2001-től három és fél idényt töltött az NB I-ben, majd 2005 februárjában visszalépett. A női NB I-ben még egyik kieső csapat kiléte sem ismert, a sereghajtó Kozármisleny mellett a NEKA, a Békéscsaba, a Kisvárda, az Alba Fehérvár és a Vasas SC is „veszélyben van” három fordulóval a vége előtt.
Az NB I/B-ből elvileg a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Szombathelyi KKA lesz a másik feljutó, de megfelelő csarnok hiányában még nem kapott licencet.
Forrás: m4sport.hu
Kép: facebook.com Esztergomi Kézilabda Szurkolói csoport