EURO-2024 - Musialát és Gündogant dicséri a német sajtó
Julian Nagelsmann szövetségi kapitány csapata "nagyon éretten" futballozott és egy "nehéz összecsapáson" győzte le Magyarországot,
A Bild a mérkőzésről szóló összefoglalójában úgy fogalmazott, hogy Julian Nagelsmann szövetségi kapitány csapata "nagyon éretten" futballozott és egy "nehéz összecsapáson" győzte le Magyarországot, amely viszont sokkal jobban játszott, mint a svájciak elleni első Eb-találkozóján. A gólszerzők mellett a lap kiemelte a kapus Manuel Neuer szerepét is, s "leküzdhetetlennek" nevezte a hálóőrt. Az újság a magyarokról azt írta, hogy két meccs után pont nélkül, és a kiesés szélén állnak, az utolsó körben pedig a skótok legyőzése mellett arra is szükségük van a továbbjutáshoz, hogy a többi csoportban számukra kedvezően alakuljanak az eredmények.
A Süddeutsche Zeitung azt emelte ki, hogy a németek a magyarok elleni sikerrel bebiztosították a helyüket a nyolcaddöntőben, vasárnap pedig a csoportelsőségért lépnek pályára Svájccal szemben. A lap emlékeztet rá, hogy hosszú évek óta nem volt olyan nagy futball világesemény, melynek csoportköréből a Nationalelf első helyezettként jutott volna tovább.
A Die Zeit arról írt, hogy a televíziós élő közvetítést 23,89 millióan nézték Németországban, ez pedig azt mutatja, hogy a válogatottnak sikerült euforikus állapotot elérnie a szurkolók körében az első két csoportmeccs jó eredményével.
A Die Welt cikkében felidézte, hogy a magyarok nem voltak elégedettek a holland játékvezető teljesítményével, szerintük a németek első gólját szabálytalanság előzte meg. Idéztek a találatnál Musialának gólpasszt adó Gündogantól, aki biztos volt abban, hogy a gólt meg kellett adni, illetve Willi Orbántól és Marco Rossi szövetségi kapitánytól, akik azon a véleményen voltak, hogy a bíró hibázott az esetnél.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung sikeres erőpróbaként írt a németek magyarok elleni meccséről, s a cikkben úgy fogalmaztak: a Nationalelf játékosai kijavították hibáikat, egységességük pedig győzelmet eredményezett, ami megmutatja, hogy a sikerek nem véletlenül jönnek össze Julian Nagelsmann szövetségi kapitány együttesének.
Forrás: MTI