rna ado 1 szazalek

Elek Gábor vezetőedző csapata ezúttal idegenben lép pályára. A MOL Esztergom Vácra látogat.

Három hét szünet után lép pályára újra a bajnokság negyedik helyén álló MOL Esztergom, amely a hatodik helyezett Vác vendége lesz. A két csapatot a három helyezés mellett 10 pont választja egy egymástól a tabellán, így akár azt is mondhatnánk, hogy a meccs esélyese az Esztergom, de Elek Gábor, a Királyi város csapatának vezetőedzője másként vélekedik. 

– A Vác egy kifejezetten jó csapat, így nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. Ezt korábban már több olyan mérkőzésünk előtt is elmondtam, ahol végül mi nyertünk, de ezúttal is így gondolom. Ellenfelünk egy fiatal együttes, amely ellen már a Ferencvárossal is megszenvedtünk. Hozzánk hasonlóan ők is szeretnének nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végezni, így nekik is szükségük van a pontokra. Óriási csatát várok ettől az összecsapástól – nyilatkozta a MOL Esztergom vezetőedzője. 

Elek Gábor óvatossága abból a szempontból mindenképpen érthető, hogy a Vác az előző három meccsét egyaránt megnyerte az élvonalbeli pontvadászatban, a legutóbbi kettőt, a Vasas, illetve a friss Magyar Kupa-bronzérmes Budaörs ellen ráadásul idegenben. 
A két csapat őszi, esztergomi mérkőzését vármegyénk csapata nyerte 27-25-re. 

Forrás: Kemma.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Összeütközött négy személygépkocsi Tatabánya határában, a Győri úton, azaz az 1-es főút...

2024. február 26. napján 05 óra 15 perc körüli időben Tatabányán egy parkolóban hátulról...

A húsvéti hosszú hétvégén az utasok és a közlekedési társaság együttműködése rendkívül hatékonynak...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.