Khéner László területi igazgató elmondta, hogy hétvégenként 85-90 mérkőzést rendeznek a vármegyében. Az együttműködést 2013-ban írták alá a polgárőrséggel és 2014-ben a rendőrséggel. Minden hétvégi bajnoki forduló előtt átnézik a kiemelt mérkőzéseket és azok egy részében a polgárőrség és a rendőrség is közreműködik. Az igazgató bejelentette, hogy minden sportszervezet pályarendszabály táblát fog kapni a közeljövőben.  dr. Kancz Csaba társadalmi elnök elmondta, hogy tavasszal öt polgárőr egyesület kapott MLSZ támogatást a mérkőzéseken történő közreműködésekért.  Az elnök kiemelte, hogy a sportnak nevelő hatásának kell lennie és ebbe nem fér bele a rendzavarás. Farkas Gábor dandártábornok, a vármegyei rendőrfőkapitány tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az elmúlt bajnoki szezonban összesen négy mérkőzésen történt garázdaság miatt tettek rendőrségi feljelentést, a mérkőzések nagy része rendzavarás nélkül lezajlott.  Szűcs Ágnes a polgárőrség képviselőjeként megköszönte a Magyar Labdarúgó Szövetség anyagi támogatását. A bajnoki szezonban összesen majdnem száz mérkőzésen voltak jelen a polgárőrök. Hufnágel Ákos a fegyelmi bizottság elnöke elmondta, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent a fegyelmi ügyek száma. Néhány évvel ezelőtt ez a szám nyolcszáz felett volt, a 2022-2023-as szezonban az ügyek száma már csak hatszáz volt, a bűncselekmények száma pedig nem éri el az 1%-ot.

 

Forrás: MLSZ

 

Megosztás

Cikk ajánló

Európa urai úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút, kerül, amibe kerül. "Majd...

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat...

A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.