Balogh Gábor rövid távon a sikeres párizsi olimpiai szereplést, közép- és hosszú távon pedig a sportág hazai szervezeti és szakmai megújítását tűzte ki célul.

Tavaly decemberben Balogh Gábor személyében új elnök került a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) élére. A sportág korábbi jeles képviselője megújulást és átfogó reformokat vetített előre, amelyet 2024. első versenyére készülve immár konkretizálni is tudott. Az Olimpia évében egyrészt az eredményes szereplés, emellett a sportág megújítása és a Szövetség munkájának új alapokra helyezése egyaránt kiemelt feladat.

 

A hazai öttusa élsport idei legfontosabb feladata az eredményes párizsi olimpiai szereplés.” – jelentette ki az új elnök. Az ötkarikás verseny azért is különleges a sportág életében, mert ez lesz az utolsó olyan olimpia, amelyen a lovasszám még szerepel. Balogh Gábor kifejezte továbbá: „Maximálisan hiszek a válogatottban, a keretet erősnek, elkötelezettnek és versenyképesnek tartom az olimpiai érem megszerzéséhez. Ehhez a szervezet minden szükséges hátteret biztosít a versenyzőknek, és versenyzőbarát hozzáállással, továbbá új módszerekkel, pl. mentális tréningekkel is segíti a felkészülést.”  

Az eredményeken túl azonban további kihívásokkal is szembe kell néznie a sportágnak, hiszen a nemzetközi döntés értelmében a lovaglás helyett az OCR (Obstacle Course Racing) versenyszám beépítését hazai szinten is meg kell valósítani. „Ennek egyrészt szakmai, másrészt pénzügyi vonatkozásai vannak” – fogalmazta meg az elnök. „Szakmai szempontból meg kell oldanunk az összeolvadást az akadályverseny hazai vezető testületével, rövid távon biztosítanunk kell a meghatározó, kb. nyolc öttusaklubnak a szükséges eszközöket, az akadályparkot, hosszú távon pedig tovább kell ezt bővítenünk, a teljes klubrendszert lefedve. Mindehhez pedig plusz anyagi forrásokat kell bevonni, ezért a szakállamtitkárság felé sürgősen, már az olimpia előtt prezentálnunk kell a terveket, és Párizs után már a megállapodást is meg kell kötnünk.” Balogh Gábor célként tűzte ki továbbá a 2027-es világbajnokság megrendezését, amelytől a sportág további hazai megerősítését várja. 

 

Kiemelten fontos feladatként tekint a szövetség az utánpótlásnevelésre is. Jelen pillanatban kritikus az utánpótlás helyzete a versenyzőszám csökkenése miatt, de a vezetőség szerint az új sportág beemelése képes lehet ezen változtatni. Ennek érdekében a MÖSZ komoly erőfeszítéseket kíván tenni, mindenekelőtt új utánpótlásért felelős szakmai vezetőt nevezett ki Belák János személyében, aki kiváló szakemberként, és a sportág iránti maximális elkötelezettségével garancia lehet a megújulásra és a tendencia megfordítására. Emellett a Szövetség erőteljesen kíván építeni a diáksporttal való szorosabb együttműködésre, továbbá a már meglévő egyetemi kapcsolatok bővítésével egy életpálya modell felépítését is célul tűzte ki. Balogh Gábor kifejezte szándékát abban is, hogy a válogatott kerettagokat a jövőben anyagi támogatásban részesítsék.

A klubok működtetése terén az új elnök a felkészülést szeretné továbbra is meghatározóan klubszinten tartani, a sikeres működéshez pedig a kluboknak minden szükséges szakmai támogatást megadni. Lényeges változás lesz azonban, hogy emellé minőségalapú követelményrendszert kíván bevezetni az alábbi szempontokkal: hogyan veszik ki részüket a klubok az edzők képzéséből és a versenyzők kineveléséből, milyen figyelmet fordítanak a toborzásra, a sportág népszerűsítésére, a versenyek megrendezésére, továbbá sportspecifikus eseményeken, fesztiválokon való megjelenésre. A megújult utánpótlás rendszertől közép- és hosszú távon minőségi, mennyiségi és eredményességi javulást vár. 

A számos feladat hozzáértő és elkötelezett elnökségi és szervezeti hátteret kíván, ezért az elnökség összeállítása rendkívül tudatosan zajlott: abban a sportág olimpikonjai, a sportszakma, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Testnevelési Egyetem, a Nemzeti Sport Ügynökség, a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a diák és egyetemi sport, az üzleti szféra és a kommunikációs szakma egyaránt képviselteti magát. A Szövetség szervezetében alapvető elvárás az etikus, transzparens működés, a munkaszervezet megerősítése ennek fényében zajlik jelenleg is. A XXI. század elvárásaihoz igazodva pedig az informatikai rendszer fejlesztése is kiemelt terület.

Az új szervezeti és sportági fejlesztéseken túl operatív feladat a soron következő versenyek megszervezése, amelyből az első, a hagyományos szezonnyitó nemzetközi PERIDOT Magyar Fedettpályás nyílt bajnokság, amelyre már február 8-12. között sor kerül. A verseny programja:

  • február 8-9.: selejtezők
  • február 10-11., elődöntők
  • február 12.: döntők, délelőtt a női, délután a férfi versenyzőknek. 

A küzdelmek a BOK Csarnokban, a GANS uszodában és a Nemzeti Lovardában zajlanak. A nemzetközi versenyre idén amerikai egyesült államokbeli, angol, cseh, egyiptomi, francia, ír, litván, német, osztrák, svéd és új-zélandi sportolók is érkeznek, így összesen mintegy 120 induló áll rajthoz, melynek fele magyar öttusázó. A hazai résztvevőknek az esemény egyben országos bajnokság is lesz, amelyen az olimpiai hatos keretbe kerülésért mérkőzik négy női és három férfi versenyző, amelyet követően rögtön összeáll a teljes hatos olimpiai keret. Az esemény különlegességét jelzi, hogy ez lesz az utolsó magyar bajnokság a lovaglás számmal. A korszak lezárásaként a MÖSZ egy rövid megemlékezéssel búcsúzik el a Nemzeti Lovardától, a magyar öttusasport lovas felkészülését és versenyeit nyolc évtizeden át segítő ikonikus intézménytől.

A sportág megerősítéséhez elengedhetetlen az üzleti szféra támogatása, amelynek bővítése Mizsér Attilafőtitkár egyik kiemelt feladata. „Az esemény névadó támogatója régi együttműködő partnere a Szövetségnek. Tavaly áprilisban kezdett főtitkári munkám egyik fontos pillére a jelenlegi és jövőbeni támogatókkal történő kapcsolatépítés. A Peridot céggel, - és tulajdonosi átkapcsolódásokon keresztül több vállalattal - egy kiszélesedő együttműködés rendszerben gondolkodunk. Több szolgáltatás, több kapcsolódási pont és hosszabb távú közös lehetőségek feltárása szerepelt az egyeztetéseink témái közt az elmúlt hónapokban. Optimista vagyok, nagyon jó lehetőségek körvonalazódtak ezeken a tárgyalásokon. A verseny kapcsán ismételten köszönjük támogatásukat és jelenlétüket a magyar és nemzetközi öttusában.” – fejezte ki a főtitkár.

Nyilatkozat Bőhm Csabától – „Minden évben nagy izgalommal várom a felnőtt országos bajnokságot, mert tudom, mennyire nívós megmérettetés. Az itthoni legjobb versenyzőkkel megküzdeni mindig nagyon nagy kihívás. Zsinórban háromszor voltam 4. helyezett, remélem, idén tudok javítani ezen.”

 

Forrás/fotók: MÖSZ/Róth Tamás

 

Megosztás

Cikk ajánló

A ritka betegségek magyarországi betegszervezete, a RIROSZ, a ritka betegséggel élő emberek...

2024. március 1-től péntekenként 8:00-14:00 onkológiai szakrendelés indul. A rendelést végzi: Dr....

Csütörtök délután motoros baleset történt Esztergom, Kossuth Lajos u. 57. szám előtt. A...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.