Az év emlőséhez, a vadmacskához kapcsolódó kreatív alkotópályázatot hirdet fiataloknak a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Agrárminisztérium.     

    A közlemény szerint a Vadonleső Program már több mint 14 éve, önkéntesek segítségével gyűjt 18 védett növény- és állatfaj elterjedésével és veszélyeztetettségével kapcsolatos adatokat. A programot működtető szervezetek 2014-ben indították útjára az Év Emlőse kezdeményezést: minden évben egy aktuális védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire irányítják a figyelmet, emellett az alkotni vágyókat is megszólítják különböző pályázatokkal. Idén a vadmacska lett az év emlőse.
    A vadmacska a sűrű erdők rejtőzködő ragadozója. A közös ősöknek köszönhetően sok tulajdonságában osztozik a házi macskával és megjelenésében is hasonlít rá, bizonyos sajátosságaiban viszont merőben különbözik.
    A közlemény szerint a Macskarikatúra pályázaton a vadmacskának ezt a kettős, fenséges, ugyanakkor sérülékeny, kedvesnek tűnő, ámde valójában vérmes, rejtőzködő, a házi cirmossal mégis ismerkedő jellemét szeretnék bemutatni a szervezők a karikatúra műfaj és a pályázók találékonyságának segítségével.
    A Titkos macskarandi pályázatra olyan alkotásokat várnak, amelyeken a pályázók egy vadmacska és egy házi macska elképzelt randevúját örökítik meg.
    A közlemény szerint a faj megihlette a Vadonleső Program által felkért, a természetvédelem nagyköveteiként munkálkodó művészeket is, akik a saját stílusukban dicsőítik a vadmacskát versek és dalok formájában. Ezekről az alkotásokról készült illusztrációkat küldhetnek be általános iskolás gyerekek az "Ő tehát a vadmacsek" felhívásra.
    Mindhárom pályázat esetében a műalkotások digitálisan leképzett formájával lehet nevezi. A pályázati határidő szeptember 18.
    A pályázat részletei a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján (www.hermanottointezet.hu) olvashatóak.

Forrás: MTI.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Az Esztergomi Járási Ügyészség a rongálás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal...

Várhatóan az ősz végig lezárul az ún. POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így...

A kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség ...

Hirdetés

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.