rna ado 1 szazalek

Kinyílik a világ, lebomlanak a falak – és még sorolhatnánk a világháló alkalmazása során használt kifejezéseket. Ennek segítségével az országban elsőként nyitotta meg virtuális könyvtárát a tatabányai József Attila Könyvtár, amely így a Föld bármely részéről elérhetővé vált. Mikolasek Zsófiával, az intézmény igazgatójával Sugár Gabriella beszélgetett.

Kiemelte: a jamk.hu felületén a Virtuális szolgáltatások menüpont alatt igazi kincsesládát találhatnak a lelkes olvasók. Az országban elsőként nyitotta ki virtuális olvasóterét a TMJV József Attila Könyvtár. Webes felületein hozzáférhető az E-book, a LapTapír, az E-tananyag mellett az E-könyvtár is. Ki sem kell mozdulnunk otthonról, és elmélyedhetünk több száz szépirodalmi alkotásban, folyóiratban.

Mikolasek Zsófia ismertette ezek elérhetőségének módját, valamint a lapozgathat dokumentumokról is szólt.

Az E-book rendszerében csaknem ötszáz szépirodalmi alkotás közül lehet válogatni, a LapTapírral hozzáférhetővé vált kétszáznál is több folyóirat az online térben. Az E-tananyagokból helyismereti dokumentumok alapján lehet tanulni, segítve az iskolai tanulást is. Ehhez kapcsolódik az E-könyvtár, amely az országban elsőként hatszáznál is több, főként helytörténeti dokumentum hozzáférhetőségét teremti meg a jamk.hu felületén. Ez utóbbit a tagsági igazolvánnyal nem rendelkezők is elérik, a többihez azonban szükséges.

Fontos, hogy a tatabányai intézmény olvasói mellett a tatai, a komáromi és az esztergomi könyvtár beiratkozói is élvezhetik ezeket az előnyöket.

Az országosan egyedülálló E-rendszernek köszönhetően és az ökokönyvtárhoz méltóan környezettudatos is a rendszer.

 

Forrás: kemma.hu

Képforrás: kultura.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Esztergom tervezett áramszünet időpontja: 2025.05.12. 08:00-16:00 Esztergom érintett...

A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus...

Sikeres tavaszi idényzárás. A Vitéz Lányok 2036 projektcsapat egymás után második tornáját nyerte...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.