rna ado 1 szazalek

A magas és fokozatosan növekvő árak ellenére az ingatlantranzakciók között országosan 7 százalékra emelkedett az új lakások és házak aránya az év első két hónapjában, a 2024 azonos időszakában mért 5 százalék után - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel, saját adatai alapján.

Az ingatlanközvetítő csoport tájékoztatása szerint ügyfeleik a rangos egyetemi városokban, a nagyobb ipari beruházásoknak otthont adó vármegyeszékhelyeken és vonzáskörzetükben, a nyugati országhatár mentén fekvő Vas és Zala vármegyékben, valamint a fővárosi agglomerációt magában foglaló Pest vármegyében ennél is jelentősebb, 10-15 százalékos arányban vásároltak újépítésű ingatlant.

Az újépítésű ingatlanra szerződők között országszerte a régi otthonukat nagyobb alapterületű ingatlanra cserélő családok szerepeltek kiemelkedő, 32 százalékos arányban, emellett a befektetők és az első lakásukat vásárlók azonos, 20-20 százalékos arányban voltak jelen.

Területenként azonban változó az újépítésű ingatlanokat választók motivációja. A nyugati vármegyékben zárult tranzakciók szerint inkább a befektetők döntöttek a vásárlás mellett, ugyanakkor Pest vármegyében az esetek 52 százalékában az első lakásukra szerződők, valamint a nagyobb ingatlanba költöző családok választottak maguknak újépítésű otthonokat.

A közlemény szerint rekordokat dönt a kereslet az ingatlanpiacon, a Duna House keresletindexe utoljára 2022 első két hónapjában mutatott hasonlóan erős értékeket. Az év további részében is kitartó érdeklődésre és fokozódó tranzakciószámokra lehet majd számítani mind a használt, mind az új ingatlanok piacán - jelezte az ingatlanközvetítő.

Forrás: MTI

Képforrás: gyerekszoba.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Összeütközött négy személygépkocsi Tatabánya határában, a Győri úton, azaz az 1-es főút...

2024. február 26. napján 05 óra 15 perc körüli időben Tatabányán egy parkolóban hátulról...

A húsvéti hosszú hétvégén az utasok és a közlekedési társaság együttműködése rendkívül hatékonynak...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 140-06-03, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.