rna ado 1 szazalek

A kormány betiltaná a laboratóriumi hús előállítását és forgalmazását Magyarországon. A parlamenti vitán Nagy István agrárminiszter azzal érvelt, hogy a műhús gyártása eltávolítja az élelmiszer-termelést a termőföldtől, ami szerinte gyökértelenséghez vezet. Miközben a tilalom támogatói a hagyományos gazdálkodást védik, a tudósok egy része szerint a laborhús fenntarthatóbb megoldás lehet a jövőben.


Megkezdődött szerdán a műhústörvény vitája az Országgyűlésben. A Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes által a napokban benyújtott javaslat a laboratóriumi hús gyártásának és forgalmazásának teljes hazai betiltásáról szól.

„A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az élelmiszer-előállítás a termőföldhöz kötődjön, mert ez jelenti a hagyományainkat és a kultúránkat.” Nagy István agrárminiszter – a tervezet előterjesztőjeként – e vállaltan elfogult szavakkal érvelt A műhús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmáról című törvényjavaslat elfogadása mellett szerdán a Parlamentben. A héten ugyanis megkezdődött a laboratóriumi hús – azaz a műhús – hazai gyártásának és forgalmazásának betiltásáról szóló jogszabály vitája az Országgyűlésben.

Forrás: mfor.hu

Képforrás: 5percangol.hu

Megosztás

Cikk ajánló

Az esztergomi gyárban tett látogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Magyar...

  Az idei évben 55 helyszínen találkozhatsz a szépségbusszal, legyen szó fesztiválokról,...

  Jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáskát gyűjt rászoruló gyermekeknek a PontVelem...

Hirdetés

netfone 2024 11

ELÉRHETŐSÉGEINK

GRAN TV
Székhely: 2500 Esztergom, Perc u. 3.
Stúdió: 2500 Esztergom, Kossuth L. u. 64.
+36 (30) 626-3000, +36 (36) 898-000
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.